Szombaton 8 körül felkerekedtünk, hogy útnak induljunk a zöld teaültetvényre, de az ajtón kilépve a fürdő tulaja megállított minket. Mondta, hogy az ültetvény igen messze van, így pillanatokon belül a kis furgonjában találtuk magunkat és már vitt is minket a város központjába, az ültetvényekre induló buszokhoz. Ismét csak a korábban kapott ajándékokkal, jelen esetben az előző este kapott fürt szőlővel köszöntük meg a kedvességét, majd elbúcsúztunk. 

A buszmegállóban ülő adzsumák között pedig közhírré tettük úticélunkat ( nem mintha nem lenne egyértelmű, hogy minden turista, aki Poszangban jár az a teaföldre szeretne ellátogatni), így mikor a megfelelő busz a megállóba ért mindenki egyszerre kezdett el zsibongani, hogy ez bizony a ti buszotok, szálljatok csak fel gyorsan. A teaföld mesés volt, egészen a tengerig el lehetett látni a tetejéről. Az ültetvényen minden a zöld teáról szólt. Még a fagyi is abból készült!

A teaültetvény után visszatértünk a pályaudvarra, ahol ismét csak sikerült újabb ismeretségre szert tenni. Egy középkorú hölggyel elegyedtem szóba ugyanis ( a tömegközlekedési eszközöket leginkább az idősebb korosztály használja, illetve habár kisebb létszámban, de a diákok és éppen katonai szolgálatukat teljesítők is gyakran igénybe veszik. A dolgozó fiatalok viszont mar kocsival járnak.), aki elmesélte, hogy habár Szöulban él, de Poszang a szülőföldje. Ennek ellenére sosem  járt még a teaültetvényen, mert nem különösebben érdekelte. Megérdeklődtem, ismer-e közfürdőt Kwángdzsuban a buszpályaudvar környékén, ahol megszállhatnánk. Ó, hogyne! Ha megérkeztünk meg is mutatja, mert ugyan nagyon kicsi, csak zuhanyozni és aludni lehet benne, de a pályaudvar épületének második emeletén van. Közben kiderült, hogy az a közfürdő ugyan bezárt, de van egy sokkal nagyobb a vasútállomás közelében. 

Aznap még Támjángba (Damyang-담양) is el akartunk jutni, ami kb 40 perc buszútra van Kwángdzsutól. Támjáng az itt található kisebb bambuszerdeiről híres, ahol különösen hétvégén rengetegen hemzsegnek és fotózkodnak. Na nem a pandák. Mert itt pandából csak a műanyag verzió lelhető fel. A parkban, talán mert szombat volt, különféle ingyenes koncerttel várták az odalátogatókat: Többek között egy buddhista szerzetes is fellépett néhány gitáros produkcióval. 

Este visszatértünk Kwángdzsu belvárosába, ahol egy fesztiválnak köszönhetően különféle programokon vehettünk részt. Késő este ismét fürdő keresésbe kezdtünk, bár ezúttal nem tartott olyan soká, mint első alkalommal.Ez egy viszonylag nagy dzsimdzsilbáng volt jó sok emberrel. Itt végre volt időnk mindent alaposan kipróbálni. Volt meleg vizes /nagyon meleg vizes/ meleg, de kissé zöld vizű medence, valamint két hideg vizes medence  különféle pezsgő, bugyogó vízforrással. A fürdő tetejét színes üvegablakokkal borították. Belső tere azt a hatást keltette, mintha a Gellért fürdőbe csöppentem volna. A fürdőből három szauna nyílt; egy sós szauna, ami nem tűnt túl népszerűnek a helyi lakosság körében, ugyanis többnyire üresen állt, egy ásványokkal, leginkább ametiszttel kirakott szauna, ahol meglehetősen fullasztó hőség uralkodott, és egy fafűtéses szauna. Ebben voltak a legtöbben. Két óra pancsolás után átöltöztünk pizsamánkba, majd elindultunk felfedezni az alvóhelyünket. Az öltözőből egy lépcső vezetett fel a következő emeletre, ahol a közös szekció kapott helyet. Ezen az emeleten is hasonló szaunákat lehetett igénybe venni, volt étterem, és számítógépekkel teli szoba. Persze éjfél után már a közös helyiségben sem volt túl nagy aktivitás. A teremben már félhomály uralkodott, s a vendégek többsége is mélyen horkolászott. Mi is levettünk két "téglát" a polcról, majd  helyet kotorva magunknak a heverő testek között csatlakoztunk az alvó tömeghez.