Az előző szerda délelőtt a megszokott módon indult. Ismét órát tartottunk a diákoknak. Feladatuk az volt, hogy mutassák be egymást az osztálynak bizonyos szempontok alapján (honnan jöttek, van-e testvérük, háziállatuk, mit szeretnek, mit nem szeretnek, mi a kedvenc szabadidős tevékenységük, van-e kedvenc filmjük, zenéjük, énekesük stb.. Volt aki nagyon ötletes és vicces produkciót nyújtott, nem feltétlen ragaszkodva a valós adatokhoz, volt aki nagyon kifaggatta a másikat és volt egy kisebb csoport, akinek pedig meglehetősen nehezen ment a mondatok szerkesztése, így úgy tűnik lassan sikerül feltérképezni, ki milyen szinten áll. Ez után a szerda a meglepetések napjává vált. Ugyanis ebédnél közölték, hogy az előző héthez hasonlóan ugyan nem veszik figyelembe, hogy nemzeti ünnep van (egyik héten az államalapítást, másik héten a koreai írást ünnepelték), így a tanítási órákat megtartják (szünetet helyette majd csak karácsony környékén adnak a diákoknak), viszont a tanároknak különféle extra programokkal készülnek. Ezen alkalomból ebéd után várnak minket a tornateremben, ahol a tanárok röplabdázni fognak egymás ellen.

Mivel már nagyon nagyon régóta nem röplabdáztam, ráadásul a tanárok nagy része férfi és igen jól röplabdázik, gondoltam, az én szerepem majd kimerül abban, hogy beülök a nézőközönség közé és szurkolok. Át sem öltöztem, hogy biztosítsam ezen pozíciómat, és még véletlen se jusson senkinek se eszébe, hogy engem játékra bírjon. Hát ez egy igen naiv gondolat volt, mert elég hamar a pályán találtam magamat, ugyanis Mr. Cso (az angol tanár), aki valamiféle falkavezér lehet a tanárok között, berángatott a csapatába. Habár a férfitanárok többsége igencsak labda-orientált volt, azért mivel engem legelőre helyeztek, így többször is sikerült labdához érnem, és még pontos is szereztem. Azért mielőtt agyontömjénezném magam hozzátenném, hogy a nyitás egyáltalán nem megy. Az első két ütésnél még az irányt sem sikerült eltalálnom. Ennek ellenére minden tanár biztatott, ki koreaiul ki angolul, és kicsit előrébb jöhettem nyitni, így aztán már nem volt semmi gond. A nagy labdázás során két katonai repülőgép is elhúzott az épület felett, néhány extrém manővert hajtottak végre a levegőben, majd odébb álltak. A mérkőzés után mindenki szétszéledt, így mi is igyekeztünk gyorsan lefürödni a kollégiumban, mielőtt még a diákok megszállnák a zuhanyzót. Reméltük, hogy nincs éppen takarítós nap, hogy aztán ismét csak kipateroljanak onnan. Ugyan takarítós nap nem volt, legalábbis nem abban az órában, de mihelyst hajat próbáltam volna szárítani, megjelent Ms.Í (a másik angol tanár), hogy óóó, úgy látszik elfelejtettek szólni, de valójában kinti sütögetésre vagyunk hivatalosak az egyik tanár kertjében, így szeretné megérdeklődni, hogy hány perc alatt tudnák összekészülődni.. Hiába..itt semmit sem lehet kiszámítani. Így gyorsan haptákba vágtuk magunkat, és már száguldottunk is Ms. Í kocsijával a tett helyszínére. A tanár, aki meghívott sütögetni valójában az iskola igazgatója (akiről egyébként a diákok sem tudják, hogy milyen tárgyat tanít..) Mindenféle egyelőre ismeretlen nevű finomságot ettünk, és  próbáltunk kommunikálni a többségében csak koreaiul beszélő tanársereggel. Vacsora után hazatértünk és felkészültünk a következő négy napos körutunkra.