Előző hét csütörtök-pénteken az iskolában félévzáró vizsgák voltak, majd családi hétvége. Ez azt jelenti, hogy havonta kétszer mindenki hazamegy hétvégére, és az iskola kapuit arra  az időre bezárják. Mivel ezt nekünk anyagiakban kompenzálják, így nem jelent különösebb megterhelést, és kiváló lehetőség utazgatáshoz. (Aki nem akar utazgatni, állítólag valamelyik diák családjánál is megszállhat.) Így tehát előző héten a vizsgák miatt összesen négy szabadnapot kaptunk, amit Korea délnyugati csücskének felfedezésével töltöttük.

Elöljáróban megjegyezném, hogy Koreában meglehetősen olcsó busszal utazni (Muju több, mint 200 km-re van a fővárostól: egy teljes áru jegy expressz buszra 3000 Ft körül van), ráadásul nagyon kényelmes is (hatalmas hely van a láb számára is, és az ülés is jól kipárnázott), így érdemes élni eme lehetőséggel. Első napunk szinte nem is szólt másról, mint egyik buszpályaudvarról a másikra menni. Mivel iskolánk a semmi közepén van, így kezdő instrukcióként kaptunk néhány ötletet Mr.Cso-tól, hogyan juthatunk el a legelső célpontunkhoz. Így történt, hogy csütörtökön bőséges reggeli elfogyasztása után útnak indultunk Ánszangmjang (Anseongmyeon~ 안성(면)) felé. A 40 perces gyalogúton, csak hogy megalapozzuk a négy nap hangulatát, Észak-Korea és Dél-Korea viszonyáról, majd a különféle kínzási módszerekről társalogtunk francia partneremmel, aki nem mellesleg nemzetközi jogot tanult. Az idő így hamar elröppent mire a buszpályaudvarra értünk. Gyorsan megvettük a jegyet a következő nagyobb faluba, majd elindultunk kipuhatolni, ugyan honnan is megy a buszunk, mert kiírást nem találtunk. Rögtön ki is szemeltem a sok néni közül egyet, aki megpróbált útbaigazítani minket, de mivel ő sem nagyon ismerte a járást, azt ajánlotta, kérdezzük meg a sofőrt. Néhány sofőr kifaggatása után meg is lett a buszunk, amivel a buszsofőr őrült vezetési stílusának köszönhetően kb. 20 perc alatt sikeresen meg is érkeztünk Dzsángje (Jangyae~장계) állomásra. Itt ismét a pénztárhoz vezetett első utunk, ahol most már eredeti célunkra, Dzsindzsuba (Jinju~진주) vettünk jegyet. A csatlakozásra kb. egy órát kellett várnunk, de addig is, a mellettünk ülő néni gondoskodott arról, hogy egy percig se unatkozzunk. Elmondta, hogy neki ez a falu a szülőföldje, de most Busan (Puszán)ban lakik, Dzsindzsuba pedig csak a barátai miatt megy. A lelkünkre kötötte, hogy feltétlen látogassunk el Kjangdzsuba, a történelmi városba, mert szerinte az Korea legszebb része. Végül felültünk a buszra és kb. két és fél óra utazás után megérkeztünk Dzsindzsuba. Itt ismét gyorsan jegyet vettünk, mert aznap még feltétlen el szerettünk volna jutni a tengerhez. A pályaudvaron a taxisok rögtön körbe is vettek minket készen állva arra, hogy a világ bármely pontjára elfuvarozzanak. Mi ezt megköszöntük és inkább útbaigazítást kértünk, mondván még van egy óránk, így kíváncsiak lennénk merre van a "Lámpás Fesztivál". Nagyon segítőkészek voltak, így még a buszút előtt vetettünk egy gyors pillantást az esti programunkra.

A busszal Náme (Namhae~남해) szigetének déli sarkába szerettünk volna menni. A térkép alapján ez nincs is olyan messze, viszont aznap egy életre megtanultam a koreai falu szót (máül~마을). Ugyanis a busz minden faluban megállt és minden bokorban volt egy falu. Továbbá bárkit felvett, aki leintette, így elég nehézkesen jutottunk egyről a kettőre. A sziget központi állomásán végül át kellett szállni. Mint utólag kiderült, nem is átszállásról van szó, mert kb. 30 perc után ugyanaz a busz ugyanazzal a sofőrrel termett előttünk nagy mosollyal, hogy visszaszállhatunk. (Valószínűleg csak tartott egy röpke félórás pihenőt.) Szerencsére ő is mindig bemondta a megállókat, de legalábbis a miénket, így nem volt gond a leszállással. A kis megállónkban gyorsan megnéztük a menetrendet (praktikus szó: sigánpjo~시간표). A minimegálló egy minibolttal épült össze. Az ott árusító néni rögtön el is kapott minket, hogy hova akarunk menni, így mi is gyorsan megérdeklődtük, hogy  hogyan mennek buszok Dzsindzsuba, meddig tart az út, hol lehet jegyet venni (a néni multifunkcionális volt; ételt lehetett venni nála, szállást kapni, és még jegyet is árusított..) és hogyan jutunk el a tengerpartra. A part kb. 10 perc gyaloglásra volt a megállótól. Az ég sajnos elég borús volt, és az idő is későre járt, így a helyi lakosság már nem ajánlotta, hogy még a közeli buddhista templomba is ellátogassunk, ahonnan pedig nagyon szép kilátás nyílik a tengerre. Néhány fosszília begyűjtése után ismét a megállóba battyogtunk, a nénike felrakott minket a buszra és este végül megérkeztünk aznapi utolsó állomásunkra, Dzsindzsuba (ismét). 

Amint mondottam, nekünk sajnos az első napra borús idő jutott, ráadásul későre járt, így a közeli templomba nem jutottunk már el. Ennek ellenére inspirációként megosztom a fenti képet, és ezzel együtt ajánlom a Boriam templom felkeresését, ahonnan meseszép kilátás tárul az idelátogatók elé.

Dzsindzsu leginkább egy történelmi esemény miatt fontos a koreaiak számára. 

Egy jelentős háború, az Imjin (Imdzsin) háború (1592-1598) két csatája is ezen a helyszínen zajlott. A koreaiak ezen háborúval akadályozták meg a japánok Ázsiába való behatolását. Minden év októberében egy 10 napos "Lámpás Fesztivál"-lal emlékeznek meg az itt elesett 70 ezer harcosról. A fesztivál során különféle alakú lámpásokat vonultatnak fel a várost kettészelő folyón valamint a várban, ezzel megidézve a háború eseményeit, Korea népszokásait. Ezen kívül kis lampionokat a vízbe eresztve lehet mindenféle jó dolgot kívánni (A kívánság ára 2000 won és cseppet sem biztos, hogy teljesül is ;))

A kiállítás meglehetősen nagy, így sötétedés után órák hosszat lehet bolyongani a lámpások közt. A fesztiválnak van egy zsibvásár része is, ahol a zoknitól kezdve a felmosófáig bármit lehet kapni. És természetesen enni is lehet. Rengeteg beülős sátor van egymás mellett, és mivel egymás versenytársai, ezért igyekszik mindenki a vendégeket akár karon ragadva is becserkészni a saját vendéglőjébe. Akit sem a zoknik sem az ételek nem érdekelnek, annak lehetősége van megtudni a jövőjét valamelyik jósnál vagy buddhista szerzetesnél, vagy lufira lövöldözni és hatalmas plüssöket nyerni. Körülbelül este 11 után jutottunk el addig, hogy ideje lenne befejezni a nézelődést és valami szállás után nézni. A legolcsóbb szálláslehetőség a közfürdő. Kb. 1600 Ft-ba kerül (7-8000 won). Jegyváltáskor az ember kap egy pizsamát, és néhány törölközőt. Mi saját szappant és sampont vittünk, de akár a helyszínen is meg lehet vásárolni. A jegy megvásárlásakor (ha éjszaka megy az ember akkor nyilván egyértelmű) megkérdezik, hogy ott akar-e aludni az illető (hasznos mondat, ha a válasz pozitív: cságosippajo-vagyis aludni szeretnék). Ha nem, akkor az ár a fent említettnél olcsóbb. Távozás előtt érdemes megkérdezni, hogy hova kell menni, nehogy az ember lánya a férfiszakaszon az emberfia pedig a női szakaszon végezze. Mert bizony van, hogy a lift egyenesen az öltözőbe vezet (남-férfi 여-női szakasz). Ahogy mindenhol, itt is belépéskor le kell venni a cipőt, de most egyben  egy kis szekrénybe is be kell tenni, aminek kulcsát meg kell őrizni. A kulcson szereplő szám megegyezik az öltözőben szereplő szekrényszámmal, ahova viszont már a ruhák, táskák kerülnek. A fürdőbe a törölközőkkel, szappannal (nekem sikerült mindegyiket jól összevizeznem, így érdemes közülük egyet a szekrényben hagyni) felszerelkezve, ruhátlanul lehet bemenni. Ez tudom, egyeseket feszélyezni szokott. Habár én sem vagyok a "viseljünk Éva-kosztümöt" tábor lelkes pártolója, a kollégiumi zuhanyzóban a meztelen fenék látványa nem kuriózum, így a koreai közfürdő (찜질방-ejtsd dzsimdzsilbáng) is csak egy nagyobb zuhanyzóhoz volt hasonlatos. A fürdőben először le kell zuhanyozni, mert az ott lévő meleg és hideg vizes medencék csak azután használatosak. Van kis sámlin ülős zuhanyzó részleg, illetve álló zuhanyzó részleg. Tetszőlegesen választható. Ez után az ember kedvére próbálhatja sorra ki a különféle medencéket, és a fürdőből nyíló szaunákat. A helyszínen masszázs is igénybe vehető felárért. A női szakasz és a férfi szakasz is általában külön emeleten található. Ha  a nagy fürdőzés véget ért pizsamába öltözve lehet menni a közös szakaszba, ahol további immár koedukált szaunák vannak. A közös helyiségben koreai műsorokat lehet nézni, van étterem, az ember feltöltheti az elektromos szerkentyűit, internetezhet és alvásra is van lehetőség. Az alvás mindig kizárólag földön történik, amit padlófűtéssel tartanak melegen. Sokszor takarót is lehet kapni. Illetve párnát. Amikor párnáról írok, akkor senkinek se a hagyományos pihe-puha, tollal kibélelt párna jusson az eszébe. Én sokkal inkább hasonlítanám téglához, ami éppen csak arra jó, hogy az ember a fejét kicsit alá tudja támasztani alvás közben, viszont ahogy a padló, úgy a párna is jó kemény. A téglaszerű párnán kívül van fából faragott is, de azt még egyelőre nem próbáltam ki. Ha az ember elég fürge, akkor a legjobb alvóhelyeket is kifoghatja, és valamiféle kis, elszeparált "csőben" töltheti az éjszakát. Ha pedig éjszaka érkezik, és hajnalig fürdőzik mint mi, akkor viszont lavíroznia kell a szunnyadó testek között, de még így is azért találni helyet. A négy nap során három közfürdőben szálltunk meg. Mind a három meglehetősen különbözött egymástól. Az első este egy kicsit bolyonganunk kellett az éjszakában mire megtaláltuk a fürdőt. Mindenesetre az utcán az emberek még éjfél után is nagyon kedvesek és segítőkészek, ráadásul szerencsére minden városban elég közismert a közfürdők holléte. A tapasztalatok alapján a "Do you speak English?"-re az emberek egy része hanyatt homlok menekül (én már Szöul óta nem is próbálkozom angollal, mert a koreai sokkal jobban bevált módszer). Legegyszerűbb ezért a következő mondatokat használni: Sijjehámnyidá (Elnézést). ...(a hely  neve) attake kájo? (XY helyre hogyan jutok el). Ilyenkor megkönnyebbülnek, hogy használhatják a saját nyelvüket és rendkívül segítőkészek. Viszont a külföldi turistának, ha sikerült is feltenni a kérdést, nem biztos, hogy megérti a választ. Ekkor jön az, hogy "Sza csusipsio"-vagyis írja le kérem. Vagy egy másik hasznos mondat: "icsogürojo?"-vagyis Erre? És akkor el lehet kezdeni irányokat mutogatni. Első napunk első éjszakáján meglehetősen későn érkeztünk a szállásra. A recepción kaptunk egy kulcsot, felmentünk a második emeletre (a női szakasz helyszíne), átöltöztünk, majd miután felfedeztük, hogy a női szekción is van alvórészleg nyugovóra tértünk. A terembe olyan meleg áradt, hogy miközben eligazítottam magam alatt a takarót feltámadt bennem a gyanú, hogy talán ez nem is az alvós szakasz, hanem egy a szaunák közül. Végül a gyanúm ugyan eloszlott, a meleg viszont továbbra is maradt, de azért  a másnap kora reggeli indulásig így is sikerült néhány órát aludnom.