2016. júl 09.

Időutazás Szöul utcáin: Mullaedong és Yeouido

írta: 아가씨
Időutazás Szöul utcáin: Mullaedong és Yeouido

yeouido_ejjel.jpg

Yeouido a túlpartról. Balró jobbra: 63 building, LG ikertornyai, Conrad Seoul Hotel, IFC (International Finance Center) Mall(bevásárlóközpont), az FKI (Federation of Korean Industries) tornya, parlament

terkep.jpg

Mullae, fémműves negyed pirossal jelölt területe és Yeouido zölddel jelölt szigete.

Szeretek gyalogolni. Különösen olyan helyen, amit még nem ismerek. Nem csak azért, mert nem kerül semmibe, hanem azért is, mert így a város is emberléptékűvé válik és  belevésődik a tenyerünkbe. Szerencsére Szöulban, mégha több mint 10 millióan lakják is,  bárhova el lehet jutni gyalogszerrel.

Így történt, hogy a Bevándorlási Hivatalt letudva gondoltunk egyet és leszálltunk Sindorim metróállomásnál, hogy aztán Yeouido (ejtsd: jawido) szigetéig sétáljunk. Sindorim-et  elhagyva szinte egy másik időzónában találjuk magunkat. Mintha átgyalogolnánk az időben.

Az épületek összemennek, és a megszokott magas felhőkarcolók, irodák és panelházak helyett egyszercsak sok-sok apró, szinte embermagasságú műhely vesz körbe bennünket. Hirtelen az az érzésem támadt, mintha Barcika egyik garázssorán sétálgatnék. 

garazssor.jpg

A barcikai garázssor (Forrás: GoogleTérkép)

Minden egyes műhelyben szorgos kezek dolgoznak. Fúrás-faragás, kalapácsolás zaja hangzik mindenhonnan, és erőteljes fémes szag lengi be a teret.  A műhelyek többségében olyan aprók, hogy az acélmegmunkálás különféle folyamatait szinte kintről az utcáról is figyelemmel lehet kísérni.  A 60-as 70-es évek óta az utcakép többnyire változatlan maradt.     Mullaedong a fémművesek birodalma. A szöuli Csepel Műveknek is lehetne nevezni.  Esztergályosok, marók, fúrók  mind itt tevékenykednek.

muhely2.jpg

A japán megszállás idején (1910-1945)  ezen a területen textilgyár üzemelt. A  kerület a közelben lévő Guro gyárral egyetemben jelentős mértékben hozzájárult a gazdaság fellendítéséhez a koreai háborút követően (1950-1953). 2000 után azonban a negyed elkezdett hanyatlani. Ekkor, elsősorban az alacsony bérleti díjak miatt, egyre több művész költözött át Hongdae körzetéből és kezdte felvirágoztatni a környéket. A gyárak felső emeleteire beköltözött művészek és az alsó szinten tevékenykedő mesterek szimbiózisban élnek. Ezáltal Mullaedong mind nappal mind este egy egészen más arcát mutatja. A jelenleg kb. 300 itt élő művésznek köszönhetően a nappali kalapálást esténként különféle művészeti produkciók váltják fel, és a köztereket is egyre több művészeti alkotás tarkítja.

heggesztoszemuveg.jpg

 Hegesztőpajzs Mullaedong utcáin

muhely.jpg

 A helyi Csepel Művek

20160613_141816.jpg

" Vizelni tilos!" hirdetik a piros feliratok

yeouidoblog.jpg

 Yeouido  folyó menti parkja

A fémműves negyedből kiérve hamarosan Szöul egyik legdinamikusabban fejlődő és egyben legdrágább negyedébe, Yeouido szigetére jutunk. Az egykor jelentéktelennek számító sziget a homokból emelkedett ki. A mai parlament helyén kis hegy állt, mely ideális legelőhely volt a juhok és lovak számára, ugyanis a sziget többi részével ellentétben még a nyári árvizek idején sem árasztotta el a folyó. A 190 m magas hegyet éppen ezért sokáig "Juh-Ló-hegy" -nek hívták, egészen addig, míg a japán megszállás idején tereprendezés során el nem hordták. A sziget olyannyira volt értéktelen, hogy a helyiek azzal viccelődtek, hogy "ez a te szigeted"-"nem is, a tiéd", míg rajta nem maradt "A te szigeted" elnevezés, mely a Yeouido eredeti jelentése. És lásd miből lesz a cserebogár..

A japán megszállás idején, 1916-ban  az ideépített reptérnek köszönhetően a hely elkezdett egyre ismertebbé válni. 1958-ban a civil repülőtér átköltözött a mai Gimpo Repülőtérre, míg a katonai repülőtér tovább üzemelt egészen 1971-ig.

37900_84594_2851.jpg

Forrás: http://mediaus.co.kr/news/articleView.html?idxno=37900

A sziget környékén a folyó medrét több, mint a duplájára szélesítették ki, és több hidat emeltek közte és a túlpart közt. A kiszélesítés során keletkezett 'Bamseom' lakatlan szigete is. Az 1939-es térképen halvány rózsaszínnel jelölt terület az egykori reptér helyét jelöli.

1968-ban Park Choon Hee (박정희) miniszterelnöksége alatt kezdődött meg a terület felfejlesztése, legelőször is a parlament (1.) megépítésével. A parlament jelenlétének köszönhetően a szigeten nem ritka a tüntetés. Minden évben újabb és újabb épület emelkedik ki a homokból és magasodik a  többi fölé, így a folyópart képe folytonosan változik. Itt lelhető fel a 63 building (5.), mely  a maga 250 méterével építésének befejezésekor (1985) a világ USA-n kívüli  legmagasabb épületének számított, de még ma is a legmagasabb aranyozott borítású felhőkarcoló. Jelenleg többek között galéria, több étterem működik benne illetve kilátóként funkcionál. Híres még az úgynevezett szerelmi liftjéről (Love Elevator), mely romantikus pároknak van fenntartva, és este 7 és 11 között az 1. és a 60.emelet között megállás nélkül közlekedik, amely kb. 1,5 perc romantikát jelent. Ennyi idő áll rendelkezésére a feleknek, hogy letudják a lánykérést, vagy édeskettesben kigyönyörködjék magukat a kivilágított folyópart látványában. Az alsó szinteken bevásárlóközpont, akvárium, IMAX mozi, rendezvényterem található.

yeouido_map.jpg

I. Han folyó park II. Yeouido park III. Ökopark 1. kikötő 2. medencék 3. szökőkutas tér 4. mesterséges patak 5. 63 building 6. LG ikertornyai 7. IFC Mall és Conrad Hotel 8. KBS székháza 9. parlament 10. FKI tornya

A sziget déli részét határoló ökopark, mely egyben Korea első ökoparkja.(III.) Ez a park abban különbözik a többitől, hogy nincsenek kiépített útvonalak, gondosan megnyírt bokrok, túlszabályozott patakmeder, hanem hagyják a növényeket burjánzani a maguk módján. Éppen ezért több madárfaj (vörös vércse, kócsag stb..) kedvelt fészekrakó helye. A vizes területet fahidak és dorongutak szelik át.

dsc01940a.jpg

dsc01943.JPG

dsc01946.JPG

dsc01947.JPG

dsc01948.JPG

dsc01956.JPG

 dsc01957.JPG

dsc01961.JPG

dsc01960.JPG

A park feletti felüljáróról felülről is szemügyre vehetjük ezt a szeletnyi természetet a felhőkarcolórengetegben.

yeouido_parkblog.jpg

dsc01924.JPG

A sziget belsejében lévő Yeouido Park bejárata... (II.)

dsc01932.JPG

..a park egyik tava..

13441543_10206549017033470_2071916612_o.jpg

 ...és a park körül futó gyalog- és bicikliút.

park2.jpg

13410618_10206549018073496_1218136985_o.jpg

 A park terén kiállított repülőgép az egykor itt működő repülőtérnek állít emléket.

ter_blog.jpg

13441612_10206549018273501_898744259_o.jpg

 És hogy miért is kellett ehhez az üvegkocka épülethez ellátogatnunk? Mert koreai barátunk szerint ez egy olyan hely, amit ha Yeouido-n járunk feltétlenül látnunk kell. Ez ugyanis a KBS (Korea egyik legnagyobb rádiós és televíziós műsorszolgáltatója) székháza. Ennek köszönhető, hogy a környéken nem ritka, hogy éppen forgatnak. Ez önmagába véve még nem túlzottan keltette fel az érdeklődésemet, azonban egy számomra eddig csak koreai filmekből ismert elem arra késztetett, hogy mégiscsak vessek rá egy pillantást. Eddig azt hittem, ez csak egyfajta filmes fogás és a valóságban nem létezik, de most épp ennek az ellenkezőjéről győződhettem meg. Az alábbi képen piros nyíllal jelölt két kis üvegfalról van szó.

radioblog.jpg

A KBS épületének főhomlokzata (8.)

13461031_10206549018193499_2063649848_o.jpg

A KBS figurája mögött a KBS egy-egy rádióállomása, a KBS Cool FM (főként pop zenét, K-popot sugároznak) és a KBS Happy FM- a helyi Juventus Rádió.

dsc01246.JPG

A "látható rádió" a rajongók nagy kedvence. A legszemfülesebb fanok már akár egy hétre előre is lestoppolhatják helyeiket egy papírfecni földrevaló ragasztásával, amit a rajongók világában mindenki komolyan is vesz. Így ha netalán műsoridőben épp rossz helyen ácsorognánk, számítsunk arra, hogy a talpalatnyi föld tulajdonosa egyszer csak megjelenik és odébtessékel minket. (Itt éppen a Monsta X-vel folytatott műsorra foglaltak többen előre helyet: https://www.youtube.com/watch?v=l5sieZXt0ko ).

radioblog2.jpg

A két üvegfal egyik oldalán a KBS rádióállomása a másik oldalán pedig az éppen aktuális műsorra kíváncsi hallgatók és nézők. A kettőt csak néhány vastag üvegfal választja el. A fal előtt az aznapi műsor is megtekinthető, illetve a kijelzőn figyelemmel kísérhetők a benti események.

13461247_10206549019153523_1053406231_o.jpg

 Így néz ki kintről az egyik rádióállomás. A külső részben a technikusok a belső részen maga a műsor zajlik.

Ezt követően lássuk, mi fogad minket a sziget északi, vagyis folyóparti részén: Han folyó park (I.) A Han folyó park Yeouido-i szakaszának legnyugatibb részén találjuk a kikötőt (1.), majd nem sokkal távolabb, kelet felé haladva elérjük a strand medencéit (2.). A parkban biciklikölcsönzésre is van lehetőség. Több helyen találunk játszóteret, pihenőhelyet, campinghelyet, éttermet, ivóvizes csapot és mellékhelyiséget.

dsc01893.JPGYeouido folyópart menti parkja a szökőkúttal (3.) A háttérben bal oldalon Bamseom lakatlan szigete.dsc01902.JPGSzökőkút háttérben a Han folyóvaldsc01907.JPGSzökőkútban játszó gyerekek háttérben az LG egyik ikertornyával (6.) és az IFC Mall (7.) épületeivel (3.)

dsc01910.JPG

dsc01917.JPGA folyómenti park egy szakaszán végigfolyó mesterséges patak (4.) háttérben a 63 buildinggel (5.)

dsc01919.JPGÁrnyékos pihenő a folyómenti parkban (I.)

dsc01923.JPGKilátás a túloldalra (I.)

yeouido_nappal.jpgYeouido nappal...

yeouido_este.jpg

...és este

Szólj hozzá