Szerdán megtartottuk az első olyan angol órát, amibe az osztályt is aktívan bevonhattuk. Mivel még nem teljesen körvonalazódott, milyen szinten is van az angol nyelvtudásuk, ezért elég rizikós volt a feladatválasztás. De végül, szerintem elég jól sikerült, és jelentem, senki sem aludt a padon, hanem mindenki aktívan részt vett, és még élvezték is. Bár azt hiszem, akár nehezebb feladatot is ki lehet találni számukra legközelebb. Az óra menete a következő volt. Az osztályt két csoportra bontottuk (így végre sikerült megjegyeznem pár nevet ismét csak), majd elmagyaráztuk a következő játékszabályokat: mindenki két cetlit kapott amire egy állatot, egy hírességet vagy egy foglalkozást kellett felírni. Ezt követően összeszedtük a cetliket, megkevertük, majd csapatonként kijött egy-egy ember, aki kihúzott egy papirost, majd elmagyarázta a rajta lévő szót anélkül, hogy magát a szót kimondta volna. A játék időre ment, de így is túlságosan ügyesek voltak, mert mindent könnyedén kitaláltak. Látszott, hogy régóta vannak együtt, és egy kerékre jár az agyuk. Persze a szavakat általában egyáltalán nem a hagyományos módon magyarázták el, de végül is a lényeg az volt, hogy a csapat kitalálja. Így pl. a kígyónál csak annyit mondtak: "Állat,és sok van belőle az iskolában".. :S (bár én továbbra sem láttam egyet sem..) 

Aznap délután más szakkörökön is részt vehettünk. Mi a tradicionális koreai festészetet választottuk. Nos, egyáltalán nem olyan könnyű, mint aminek hangzik. Főleg, ami az ecsetkezelést illeti. A feladat az volt, hogy fessünk orchidealeveleket. Majd fessünk orchideát (난초) virággal és levéllel. Ezt követően fessünk árpát (보리). Kaptunk instrukciót is az ecsetvonások sorrendjét illetően, de egyelőre hiába a nagy igyekezet, a leginkább csak óvodásszintű alkotásokat sikerül produkálnunk. A többi diák remekül fest. Az egyik különösen jó "virágzó cseresznyefa"-festészetben (most nem emlékszem ennek a megfelelő koreai nevére). 

Szerdán egy szöuli kedves barátom is ellátogatott az iskolába, így francia társammal kimenőt kaptunk, s Mujuba utaztunk. Ez volt az első alkalom, hogy körülbelül egy hét ittlét után elhagytuk az iskola falait, és nem a menzán vacsoráztunk. Az útikönyvben olvastuk is, hogy a település híres a taekwando oktatásról, és a városban is elég sokan taekwando ruhát öltve mászkálnak. Ez az öltözet valahogy tekintélyt kölcsönöz az embernek. Talán nekünk is ki kellene próbálni,milyen hatást érünk el az osztályban vele. :D

De Muju  ennél talán az itt található sípályájáról híresebb, illetve egy napelemekkel felszerelt hídról, amely ha kellőképpen feltöltődött, és az embernek szerencséje van, még világít is este. Az utcát járva egy nénike is szóba elegyedett velünk, így koreai barátom nyomására ismét kénytelen voltam megcsillogtatni "hatalmas" nyelvtudásomat, amit azért a néni igen értékelt és még meg is értett. Egy hagyományőrző, konfuciánus elveken alapuló iskola is található a városban. Első ránézésre olyan, mintha egy buddhista templom lenne, de az iskola kapuit éppen záró asszonyok elmagyarázták, hogy még sok-sok  további hasonló tradicionális iskola található az országban, de csak ez és egy másik látogatható külsősök számára, így legközelebb, ha időben jövünk, még körbe is vezetnek minket. Érdekességképpen kiderült, hogy a két asszony közül egyik sem koreai, hanem Japánból és a Fülöp-szigetekről jöttek. Végül este, a kollégium zárása előtt visszatértünk, koreai csingum pedig egy nagy adag saját szedésű gesztenyével ajándékozott meg.

Csütörtökön földművelés órán vettünk részt. Az órát a domboldalban, kint a szabadban tartották, a csirkefarm tövében. (Sajnos jól felkészült diákként a fényképezőgépet nem vittem magammal.) Elkísért minket az angol tanár, Ms. Í is, mert azt hiszem úgy érezte, az ő kötelessége, hogy az első órán bemutasson minket és pártfogoljon, habár mind a csirkefarm helyszínét, mind pedig a földművelés tanárát már mindketten jól ismertük. Végignézve a diákokon az volt a benyomásunk, hogy kissé túlzásba vittük a készülődést az edzőcipővel és szabadidőruhával. Volt olyan diák, aki szokásosan tetőtől talpig állatnak, jelen esetben medvének öltözve jött. Volt olyan, aki miniszoknyában, szépen kisminkelve, és a fiúk és lányok többsége is papucsban ásott és lapátolt. Az óra elején a diákok a mi tiszteletünkre egy koreai dalt énekeltek el, majd a különféle típusú feladatok elvégzésére négy csapatra oszlottunk. Én és francia társam földet lapátolni ment néhány fiúval és lánnyal a domboldalba. A földkupacban rengeteg hatalmas méretű kő is volt. Mindez egy nagyon kis területre korlátozódott, így páratlan élmény volt egymás nyakában ásni, lapátolni, és ügyelni a fejek felett elrepülő kavicsokra. A fiúk pedig egyáltalán nem a földre koncentráltak, hanem a hatalmas kőtömbök kibányászására, amely egyfajta erőpróbába csapott át, míg végül egy óriási vakondtúrást eredményezett. Körülbelül egy órán át ásogattunk így, mikor megálljt parancsolt a tanár (talán belátta, hogy ennek így bizony semmi értelme..), s átvezényelt mindenkit a tornaterembe, ahol kidobót játszottunk, koreai módra. Összességében, bár fogalmam sincs mire gyűjtöttük össze azt a rengeteg földet és követ, de nagyon jó hangulatban telt az óra, és sokat nevettünk. :D

A nap folyamán megbeszéltem a konyhásokkal, hogy segítenek elkészíteni a gesztenyét, így délután a pékségbe mentem az előkészületeket elvégezni. A konyhás nénik végül forró vízben felpuhították, és az esti vacsoránál kitették az asztalra. Én is egy nagy adagot felmarkoltam, ha már az én csingumnak köszönhetően eszünk gesztenyét, majd a tanári szobában szétosztottam annak a sok mindennek a viszonzása képpen, amit mi a tanároktól kapunk. Nagyon örültek is neki, s jöttek repetázni is. Persze elég nehéz őket túllicitálni, ugyanis hamarosan ők is újabb nassolnivalóval jelentek meg. A földművelés tanára hálája jeleként rögtön meg is tanult két magyar kifejezést: "Köszönöm", "Viszlát", amit nem győzött hangoztatni a nap során. Ezek után fényképeket mutatott a családjáról,és az is kiderült, hogy a kutya, aki az iskola területén bóklászik, hozzá tartozik. A maradék gesztenyét a kollégium nevelőtanára szétosztotta a lánykollégiumban, így az este során a lányok kézről kézre adták a szobánk kilincsét,hogy megköszönjék azt.

A diákok is könnyen befogadtak minket, így nincsen nehéz dolgunk. Francia társam gyakran tanul kint a kertben, és nem múlik el nap, hogy végül a gyerekek oda ne mennének hozzá beszélgetni. A menzán is mindig van néhány nagyon kedves, de angolul nem igen beszélő diák, aki mindig gondoskodik arról, hogy mellénk üljön. A kosárlabda tanára is minden nap újabb és újabb térképekkel felszerelkezve jön hozzánk, és legutóbb még azt is felajánlotta, hogy jövő pénteken kocsival elvisz minket Jeonju-ra, és tart nekünk egy vezetést. A művtöri tanár is nagyon kedves. Szeret festeni, szépen is tud, és még kiállítása is volt Franciaországban. Keveset beszél angolul, de minden nap odajön hozzánk egy pár szóra, na és megölelni minket. Ez a gesztus nem jellemző a koreaiakra, de úgy látszik az ő természetétől nem áll távol, bár csak velünk teszi ezt. További érdekességként: Ma felfedeztük, hogy egyik diákunk nem szereti a csípős, erős ételeket (amiből rengeteg van Koreában), illetve két másik diák sosem szed a levesből, mert ugyan a tengert szeretik, de a tenger halszagát nem. Márpedig a levesen valóban érződik a tenger vagy tengeri herkentyűk szaga, illata..