Mielőtt még végképp búcsút vettem volna a koreai nyártól kihasználva az aug.15-i szünnapot (Függetlenség napja) befizettem egy Ulleungdo-i szigettúrára.

Ulleungdo vulkánikus szigete a Koreai-félszigettől 120 km-re keletre fekszik, a sokak által ismert Dokdo-tól (a sziget/szikla, melyet Korea és Japán is magáénak akar tudni ) nem messze. Azt beszélik, a szigeten három dolog nincs: kígyó, tolvaj és környezetszennyezés (ezutóbbiban a tengerben úszó szemetet látván kételkednék), és öt dolog van: víz, sziklák, szél, gyönyörű nők és illatos fák. Szépségéből fakadóan egyesek Korea Santorinijének is nevezik. Mivel megközelítése kizárólag hajóval lehetséges döntő tényezőt játszanak az időjárási körülmények, illetve az, hogy főszezonban a hajókra hamar elkelnek a jegyek. Így nem árt felkészültnek lennünk, ha úgy döntünk, a szigetre látogatunk. Bár a saját szervezésű utak híve vagyok, a fenti tényezőket figyelembe véve úgy döntöttem, hogy szöuli szállásomtól nem messze induló, szervezett túra a legköltségkímélőbb és kivitelezhetőbb megoldás főszezonban, munkaszüneti napon.

Így történt, hogy péntek este 11-kor felkerekedtünk a Seoul Hiking and Nature Group-val és meg sem álltunk Donghae városáig. Illetve meg se álltunk volna, ha a volán mögött folyamatosan elszenderedő sofőrre a mellettünk elhaladó kamionos rá nem dudál, s az végül úgy döntvén, hogy meghosszabbítja életünket, egy rövid pihenőt tett az út szélén. 

Hajnali 5-re értünk a partmenti kis városba, elfogyasztottuk előre kifizetett szerény reggelinket, melyet egy banán és egy muffin képviselt, majd a tengerparton eltöltött közel 10 óra alatt mindannyian jó ropogósra égtünk. Az persze mindenki számára rejtély maradt, hogy ha ilyen későn indul a hajó, akkor miért kellett már előző éjjel útnak indulnunk.

De talán mindez egy leplezett csapatépítés része volt, mert a tanácstalanság közepette az addig többnyire egymásnak vadidegen utazó kicsit összekovácsolódott. Így derült ki, hogy az utasok fele  amerikai, akik angolt tanítani jöttek Koreába, a másik fele pedig zömében koreai, illetve kisebbségben Kanada, Dél-Afrika, Németország, Franciaország, Norvégia, Anglia és Ukrajna is képviseltette magát. 

Azon túl, hogy otthagytam a lábam nyomát Donghae partján, az egyik koreai utastárs nem szokványos élettörténetét is megismerhettem. Elbeszéléséből kiderült, hogy ma már egyre több az olyan fiatal, aki adott esetben nem fél felmondani egy nagyobb koreai cégnél, még akkor sem, ha magasabb fizetéssel próbálják marasztalni, és akkor sem, ha még nem biztosított a következő munkahelye. Minden csak pozitív hozzáállás, önbizalom és támogatás kérdése. Ennek a lánynak mindhárom megadatott: tudta, hogy legrosszabb esetben is angol tanárnak el tud menni, és habár édesapja egy céghű generációból származik, lánya minden döntését támogatta. Utastársam ezt követően egy évig utazgatott, majd úgy alakult, hogy épp az ő tapasztalatával volt üresedés valamelyik cégnél, így története jól végződött.

A hajóút során a beharangozott rémhírekkel ellentétben senki sem lett tengeribeteg és kb. 2,5 óra utazást követően végre partot értünk Ulleungdo szigetén, ahol egy gyors és bőséges vacsorát követően szállásunk felé vettük az irányt. Az első éjszakát egy magánlakban töltöttük, hidegvizes zuhanyzóval, egymás hegyén-hátán fekve felidézve ezzel az egykori osztálykirándulásokat.

A keszekuszaság másnap reggel kezdődött. A csoportvezetőről kiderült, hogy laza, mint a Riga-lánc. Az ötórai napfelkelte kirándulásra elfelejtett felkelni, úgy kellett felrázni. Még a szimbólikus reggelinkről is megfeledkezett (ami mondjuk nem csoda, hiszen jóformán alig állt valamiből). Már az egész csoport körbeállta, de ő továbbra is zavartalanul szunyókált a földön. Reggeli után kiderült, hogy aki kajakozásra jelentkezett, annak magának kell kiderítenie, hogyan szerez magának kajakot. Ebből az következett, hogy kajakozni végül senki sem ment el. Végül a nagy káoszban ki-ki elindult a maga útján. Egyesek a magánház melletti öbölbe mentek sznorkelezni, a többség pedig elindult vissza a kikötőbe, ahol a túravezető a hídugrás lehetőségével kecsegtetett bennünket.

A sziget két legfőbb nevezetessége a kíváló minőségű tintahal és a tök.

Jeodong hangulatos kis kikötője, mely igazi mediterrán hangulatot kölcsönöz a tájnak

Üveggömb füzéres halászhajók

A kikötő menti partszakaszon sétálva végignézhetjük ahogy a halászhajókat vízre engedik.

Száradó tengeri hínár (미역, ejtsd:mijag)

Jeodong egy mellékutcája

 Jeodong központja

Jeodong kikötőjéből indul az a partszakasz, ahol a szikla oldalába vájt gyalogúton és kis hidakon lehet végigsétálni, melynek egy szakasza ottjártunkkor sziklaomlás veszélye miatt le volt zárva. Azonban a csoport által alig várt hídugrásra még így is adódott lehetőség. A híd kb. 12-15 m magasra lehet a vízfelszíntől. A hídugrásra csak a legvakmerőbbek vállalkoztak.  A vizet érő csattanást hallva inkább lehetett fájdalmas, mint élvezetes az ugrás. Aki egyszer leugrott, nem is próbálta meg másodjára egy lelkes brit-vietnámi fiút leszámítva, akit végül orrvérzéssel és csonttöréssel vitt el a mentő. Kelekótya csoportvezetőnk itt sem volt a helyzet magaslatán. Ugyan a mentőket kihívta, de arra hivatkozván, hogy ez nem egy osztálykirándulás, hanem itt mindenki magáért felel, a beteget az orvoshoz nem ő vagy az ilyen céllal jelenlévő segítő önkéntese, hanem az útra befizetett egy csoporttag kísérte, aki egész nap tolmácsként segédkezett, bent töltötte az éjszakát a rendelőben és megszervezte a beteg útját vissza Szöulba. Szervezőnk állítólag egyszer sem látogatta meg a sérültet a rendelőben, és  hogylétéről is csak hosszú órákat követően érdeklődött, amire többen felhördültek a csoportból. Az incidenst követően a jelenlévők a szélrózsa minden irányába távoztak megebédelni. Én addig elbattyogtam a kikötőbe, hogy szerezzek egy térképet és néhány prospektust a szigetről arra az esetre, ha a szervezés véglegesen befuccsolna.

Ebéd után hegymászás volt napirenden, azonban a helyi buszsofőr  valamilyen oknál fogva nem akart minket elvinni a hegy lábáig. Ezt követően a túravezető őrült taxivadászatba kezdett, ami egy 15 fős társaságnál lehetetlen küldetésnek bizonyult, így végül gyalog vágtunk neki. Többen már a hegy lábáig sem jutottak el, hanem inkább visszafordultak. Valóban magas volt a páratartartalom, fülledt a levegő, és mindenkiről ezer kis patakban folyt a víz. Mindennek ellenére véleményem szerint a hegyet így sem volt akkora rettentő kihívás megmászni.

Ha az ember egyedül battyog leszakadva a csoportjától, akkor nagy annak az esélye, hogy egy idegen egyszer csak meg  is fogja szólítani. Így történt, hogy a mögöttem haladó koreai túrázó szóba elegyedett velem, aminek az lett az eredménye, hogy minden előzmény nélkül adott egy üveg vizet, mely a tikkasztó hőségben, üres félliteres palackkal a táskámban életmentőnek bizonyult. Én ezt egy muffinnal viszonoztam, amire ő csokival felelt. Végül az új barátság örömére közös fotó is készült, majd mikor a csoport beért minket, a csoportfotó sem maradhatott el. Maga a hegy nagyon jó csapatépítésre, azonban a Seonginbong csúcsot körbenövő fák miatt nem igazán lesz részünk lélegzetelállító kilátásban.

Nari kaldera medencéje. Jobbra Albong 538 m-es lávakupolája, mely alakjából eredően lefordítva annyit tesz, hogy "csirketojás".

Séta a kráterben lévő buszmegállóhoz

A kráterből csak hatalmas kerülőúton tudunk visszajutni a kikötőbe. A szigeten körbehaladó út ugyanis egy szakaszon hiányos. Így az út Nari medencéből a Jeodong kikötő környéki szállásunkig  kb. 2 órás volt és 2000 wonba került (kb.500Ft). Ezalatt szinte a sziget teljes partszakaszát véginézhettük. Ha ezt előre tudjuk, sokan be sem fizetjük a 34000 wont a másnapi buszos-hajós kirándulásra. Este a kikötőbe visszaérve az itt zajló fesztivál fergetegében hangos köszöntésre lettem figyelmes. Kiderült, hogy a hegyen vízzel kínáló szöuli hegymászó az, aki olyan bőszül integet. Az örömteli találkozás azonban hamar véget ért, mert vezetőnk taxiba parancsolt minket és szállásunk felé vettük az irányt.

Azok, akik a részletekről semmit sem tudván, látatlanban befizettek a Dokdo-i kiruccanásra igencsak csalódtak. Hajnali 5-kor indultak, hogy a másfél órás hajóutat követően 20 percig Dokdo szikláit élvezhessék. A többiek pedig a szerény és ismét csak megkésett, előző napok maradékából összeállított reggelit követően elindultak, hogy részt vegyenek a buszos-hajós kiránduláson, ahol kiderült, hogy a hajótúra le lett fújva, a buszos idegenvezetés koreaiul zajlott és többnyire ugyanazokat a helyeket jártuk be, amiket már  előző délután a helyi busszal hazafelé tartva is láthattunk.

A 'Teknősbéka szikla'

Ha volt valami újdonság, az az volt, hogy a buszos kirándulás során egy tökföldre is ki lettünk vezényelve, ezzel együtt arra bíztatva, hogy támogassuk a helyieket különféle szuvenírek vásárlásával. Én beértem egy zacskó tök ízesítésű rettentő ragacsos cukorkával (호박엿), ami helyi nevezetességnek számít, majd a további vásárolgatás helyett  inkább a 'tökfölde' előtt elterülő kilátást választottam.

A kirándulás során az egysínű vasutat (monorail) is kipróbálhattuk, mely egy kilátóhoz vitt fel minket. Háttérben a tengerben balra az 'Elefánt szikla' és 'Songgotbong'.

Seonggotbong Cheongbu kikötőből

A szigettúra ezzel véget ért és este fél 7 körül már Donghae partjainál jártunk. Habár nem volt nagy forgalom az utakon, a túravezető úgy döntött, hogy a dugó elkerülése végett inkább kerülőúton megyünk vissza a fővárosba.  A vargabetű olyan jól sikerült, hogy dugóba ugyan nem keveredtünk, azonban Szöulba több, mint két órás késéssel, hajnali fél 2-kor értünk, nem kis bosszúságot okozva ezzel azoknak, akik a város távolabbi pontjában laktak.

Összegzésként elmondható, hogy a sziget tényleg nagyon szép, a társaság remek volt, az időjárás is nekünk kedvezett, viszont a gyatra szervezésnek köszönhetően számos dolog kimaradt (éjszakai halpiac, szigetkörüli sétahajózás, Manghyangbong Dokdo kilátó, Gwaneumdo gyalogosan is megközelíthető szigete stb..)  vagy kevésbé volt élvezetes. 

Ulleungdo idealizált képe a sétahajóról (Forrás: http://kerkphil.blogspot.kr/2011/07/trip-to-ulleungdo-july-2011.html)

Hasznos információ azoknak, akik ide készülnek: Érdemes előre tájékozódni az időjárásról és lefoglalni a jegyeket, amit koreaiul nem beszélők az Ask Ajumma-n  keresztül is megtehetnek. Azonban érdemes felkészülni arra, hogy a járatot  rossz idő esetén törölhetik, vagy késleltethetik. A félszigetről a sziget Pohang és Donghae kikötőjéből közelíthető meg. A sziget honlapján egy hosszú listát találhatunk a szállásokról. (A helyi Juliska néni és Pista bácsi koreai megfelelője is adott esetben erre a listára iratkozik fel, és bár nem beszélnek angolul, biztos vagyok benne, hogy a helyi Tourinform segít a szállásfoglalásban ( http://www.ulleung.go.kr/English/page.htm?mnu_uid=598& )) A szállás, étkezés nem olcsó. A buszos közlekedés azonban igen, ám este 7-8 után már nincs tömegközlekedés. Azok, akik autót bérelnének, vagy bicikliznének számítsanak hajtűkanyarokra, szűk utcákra, rengeteg emelkedőre.

És ezzel véget is ért a koreai nyár, amelyről az esős időszaknak (장마), a fülledt hőségnek (찜통더위-szó szerint bambuszpárolószerű hőség), és a kabócáknak (매미) kellene eszünkbe jutnia. Ami az esős időszakot illeti, idén június végétől július végéig tartott hivatalosan, de ez idő alatt kb. 6 nap eső ha volt, abból pedig kb. kettő volt csak kiadósabb. A fülledt hőség elől a legtöbben légkondis kávézókba menekültek. Engem a magas páratartalom nem annyira zavart. Azonban a kék ég hiánya kissé nyomasztó volt, és a fülledtség miatt a látási viszonyok sem alakultak tökéletesen.  Ha voltak felhőtlen napok is, akkor a hőségriadónak köszönhetően (amiről mindenki telefonjára érkezik figyelmeztetés) alig tartózkodott valaki is az utcán.

A nyár slágere a telefonra is csatlakoztatható miniventillátor volt.

A kabócák júliustól augusztus végéig zsibonganak(egy-egy túlélőt még most is hallani néha).Olyan eszeveszett lármát csapnak, hogy nincs olyan, akinek ne tűnnének fel. Hangjuk leginkább olyasfajta zsizsegésként írható le, mint ami nagyfeszültségű vezetékből jön, éppen ezért is keltenek olyasfajta hatást, mintha valamilyen földönkívüli invázió közepébe csöppennénk. ( https://www.youtube.com/watch?v=DFa-YvWb1cU )

Az idő augusztus végére kissé megenyhült, szinte érezni lehetett az őszt a levegőben, a látási viszonyok is jelentősen javultak, azonban szeptember elejtől ismét csak párás idő, 27 fokos hőmérséklet, alkalmankénti eső jellemzi az időjárást és egyelőre nyoma sincs az ősznek.