Szöuli kalandozások
Kilátás a Námszán toronyból
1.nap
Szöulba megérkezve vállunkról és hátunkról lógó táskákkal, kezünkben a nagy bőröndökkel elkecmeregtünk Ann hostelébe, hogy megszabaduljunk a nagy tehertől. Miután szobánkban berendezkedtünk, mindenki ment a maga dolgára. Társam még a Trükkös Múzeumban megismert immár közös koreai baráttal, én pedig a Mudzsun minket meglátogató csingummal találkoztam. Mjangdongtól (Myeongdong-명동) felsétáltunk a Námszán (Namsan-남산) környékére. Aznap szerencsére nem kellett bemutatnom, hogy a pálcika használatát mennyire nem hagyományos, hanem inkább magyar módra űzöm, ugyanis ez alkalommal európai jellegű étterembe mentünk. A találkozás során egy szinte mindenre kiterjedő, izgalmas beszélgetésben lehetett részem. Szó volt a felhőkarcolók technológiájának folyamatos fejlődéséről, a lakosság növekedéséről vagy éppen csökkenéséről, Észak-Koreáról, az amerikaiakról, és azokról a koreaiakról, akiket önhibájukon kívül kínaiként kezelnek, éppen ezért a koreai társadalomban nem is nagyon tudnak érvényesülni. Mivel a diákjaim és a tanárok körében is igen nagy japánellenességet tapasztaltam, ezen kívül az egyik angol tanár az amerikaiakat, de még az európaiakat sem nagyon kedveli történelmi okokból (persze hangsúlyozta, hogy Magyarországról igen jó véleménnyel van), kíváncsi voltam, hogyan vélekedik erről koreai barátom. Az amerikaiak szemmel láthatóan nagy hatással vannak a koreai kultúrára, társadalomra, normákra, főleg ami a fiatalokat, elsősorban a kamaszokat illeti. Koreai barátom viszont rávilágított arra, hogy ezzel együtt az amerikai jelenlét árnyékos oldalát is látják. Elmondta, hogy az amerikaiak igyekeznek előnyt kovácsolni abból, hogy itt vannak. Pl. azt az érzetet keltik Dél-Koreában, hogy még mindig szükség van az USA haderejére, ezzel szemben a koreai nép úgy érzi, hogy az amerikai számára teljesen mindegy, hogy lesz-e háború a két Korea között vagy sem, és már itt lenne az ideje, hogy haza menjenek. Ezen túl folyamatosan arra ösztökélik Koreát, hogy fegyverkezzen, miközben azt a pénzt hasznosabb dolgokra is el lehetne költeni, és fegyverkezés helyett inkább a békés egyesítést kellene támogatni, és abból a pénzből Észak-Koreát segíteni. Na de hát én azt hallottam-mondtam én- hogy az Észak-Koreának szánt segélyadományból nem a szegény éhező réteget, hanem a hadsereget élelmezi a hatalom. Hát ez nem biztos hogy így van- válaszolt- mert a híreket folyamatosan manipulálják és fals információk áramlanak mindkét oldal felé, így megakadályozva az újraegyesítést, vagy tovább szítva az ellentéteket. Mégis, miből gondolja ezt?-kérdeztem én. Ő mind az amerikai, mind a kínai és japán, mind pedig a koreai híradást folyamatosan figyelemmel kíséri, és egy adott hírre vonatkozóan is igen nagy eltérést lehet tapasztalni. A leginkább csak akkor tudjuk leszűrni vagy megközelíteni a valóságot, ha többféle híradást nézünk meg, s az alapján próbáljuk összerakni a képet. A magasröptű eszmecsere mire véget ért, már kellőképpen besötétedett ahhoz, hogy felmenjünk a Námszán toronyba. A kilátás nem volt olyan tökéletes, mint Puszánban, de az előttünk elterülő város így is impozáns látványt nyújtott.
Koreai skanzen
2.nap
Hétfőn az első és egyben legfontosabb programpont az volt, hogy amint lehet, szabaduljunk meg nagy bőröndjeinktől, amiben önkéntes szervezetünk saját irodájában nyújtott lehetőséget egészen elutazásunkig. Csak a legszükségesebbet pakoltunk be hátizsákunkba. Minek után az eső egész nap kitartóan esett, az idő aznapra kitervelt szabadtéri programjainknak nem igen kedvezett. Nap elején még gondoltuk is, hogy esetleg módosítjuk a programot, és inkább múzeumba mennénk, de aztán hamar rá kellett ébrednünk arra, hogy a múzeumok hétfőn Koreában is zárva vannak. Mivel nem akartuk hogy az idő keresztbe húzza egész napos tervünket úgy döntöttünk hát, hogy ha esik, ha fúj, mi aznap akkor is a Koreai skanzenbe megyünk.
Nem is volt rajtunk kívül túl sok őrült turista a parkban. Ráadásul több programpontot töröltek is az esőre hivatkozva, így jószerével csak a házak között sétálgattunk, illetve meghallgattunk egy dobos előadást. A skanzenben volt néhány kisebb épület, ahol egy-egy ország kultúráját mutatták be. A kis pavilonokban egy gépi hang köszöntötte a belépőt és elmondta, mit láthatunk az adott teremben. Ami azt illeti Kína termében éppen hogy semmit sem láttunk, mert korom sötét volt, így egyedi múzeumlátogatós élményben lehetett részünk. A kiállítást ugyanis csak közvetetten, utólag sikerült megnéznünk. Fényképezőgéppel körbevakuztuk a termet, hogy mégis tudjuk, hol is járunk. A ruháink meglehetősen átáztak, így társam javasolta, hogy öltözzünk át a bábuk ruháiba, mert hiszen úgysem látja senki. Nem is lett volna ellenvetésem, ha éppen nem a Fülöp-szigetek termében ácsorogtunk volna..
A koreai ondol avagy padlófűtés technikája a vízszintes kémény elvén alapszik. A ház egyik végén tüzet raktak majd a forró levegő a ház alatt végig áramlott míg a füst a ház túlsó végén a kéményen távozott.
A emberi arcot formáló koreai maszkok papírból, fából vagy agyagból készültek. A maszkra festett arckifejezések rendszerint leplezték a valós érzelmeket. Egykoron a vadászok a zsákmány könnyebb elejtése érdekében maszkot húztak, majd később az elejtett állat lelkének enyhítéséért tartott rituálé során használták.. Ezt követően fokozatosan vált rituális és színházi kellékké. A Csoszon időszakban (14-19.sz.) a maszktánc a nép örömét és fájdalmát próbálta megjeleníteni. Témája a kegyvesztett vagy korrupt szerzetesek, férjük által meggyötört nők, a nép és a nemesek élete, a feleség és a férj szeretőjének vitája stb.. A tánc során, a köznép szemszögéből láttatva, szarkasztikus módon kritizálták a társadalmat és a felsőbb vezetést. Sokszor egy-egy téma, tánc egy-egy naptári eseményhez kötődött (pl.Buddha születésnapja, Holdújév, aratás vége, aratás kezdete stb,.). A táncok többsége ugyan leginkább társadalomkritika, egyesek viszont inkább a szórakoztatásra fókuszáltak.
Késő délután Szuwon (Suwon-수원) egyik éttermében vacsoráztunk. A kiszolgáló fiú elég hosszas figyelemben részesített minket, így közeli közfürdő után érdeklődtem, majd iszkoltunk is forró fürdőt venni az esős nap után. Társammal nap végére mindig nagyon nyűgösekké váltunk, így általában estére érezhető is volt valamiféle feszültség és türelmetlenség egymással szemben. Minden megváltozott, amikor végre a 40 fokos vízben vagy az 80 fokos szaunában ültünk. Akkor valahogy ismét megeredt a nyelvünk és mindig nagyon jó beszélgetések alakultak ki. A közös térbe kiérve társam úgy döntött, hogy a női szekció túl zajos, mert fecsegnek és TV-t néznek, így végül egy másik terembe lavírozott. Viszont ott feltűnő mód csak férfiak voltak, de ez társamat szemmel láthatóan nem zavarta. A terem ismét hűvös volt, ráadásul ezúttal, ahogy később Szöul más közfürdőiben is megfigyelhettük, takaróval sem szolgáltak, és a konnektorokat sem lehetett használni. Az éjszaka során arra lettem figyelmes, hogy francia partnerem elhagyja a helyiséget, majd hamarosan egy nagy huppanást hallottam a matracán. Amikor felnéztem egy férfit pillantottam meg a helyén. Társam mikor visszajött, hiába próbálta felkelteni a fekvő alakot, az nem mozdult, így kénytelen volt, új fekvőhely után nézni. Az alak aztán el kezdett terjeszkedni, így attól tartva, hogy még a végén a fejemen köt ki, én is úgy döntöttem, hogy máshova húzom el a matracom. Habár a nők sokat és sokáig fecsegnek, de partnerem nem számolt azzal, hogy a férfi szakasz éjfél körül egész éjen át tartó hangos horkolászásba kezd.
Suwon-palota és erőd
3.nap
Másnap reggel Szuwon erődjénél kezdtünk, majd az erődön belül található palotával folytattuk.
Alapinformáció: UNESCO Világörökség része. Az erődöt 1794-ben kezdték építeni, hogy az uralkodó eleget tegyen fiúi kötelességének és apja sírhelyét áthelyeztesse. A fal kb. 5,7 km hosszú. A falak szerkezetét a különféle fegyvertípusok elhárítása ellen hatékonyabb kő és tégla vegyítéséből alakították ki. A koreai háború alatt az erőd összeomlott. A helyreállítást 1975-ben kezdték meg az egykori feljegyzések nyomán. Részei: négy főkapu, őrtornyok, füstjeleket kibocsátó egység helye, fiatornyok, kilátótornyok (az erőd belső terének megfigyelésére), titkos kapuk, számszeríj emelvények, kapuőr emelvények. Az erődön belüli palotát 1789-ben építették. A közel 600 szobás építmény szerkezetében is a főpalota elrendezését igyekezett követni. A különálló palotaépítményen kívül az állami hivatalok is az erődön belül foglaltak helyet.
Ezt követően egy kedves koreai ismerőssel beszéltem meg találkozót, hogy a rám bízott, előző nap megsétáltatott, esőáztatta ajándékokat átadjam. A találkozóra a város keleti felében, a Han folyóhoz közel került sor. Mivel ismerősöm jól beszél magyarul, hosszú idő után végre ismét saját anyanyelvemen beszélhettem. Egy japán étkezdében megebédeltünk, majd ismerősöm meghívott közelben lévő lakásukba. Otthonuk az épület legfelső emeletén, a 26.on van. A nappali kialakítása igen hasonlatos volt a nevelőtanár házához, csak itt a kereszt helyén TV állt, a nappaliban pedig kanapé. A nappaliból rá lehetett látni a Han folyóra, ami ugyan a nap bármely szakaszában kellemes látványt tud nyújtani, de talán mégis akkor a legszebb, amikor az éjszakai fényeket is már látni. Amikor vendéglátóm készülő tanulmányát, a politikát és egyéb nehéz témákat kimerítettük kérésemre a nyáron készült esküvői képek nézegetésébe torkolt a délután. A kellemes vendéglátás után a közfürdővel járó kellemetlenségek elkerülése végett vendéglátóm felajánlotta vendégszobáit. Felajánlását ugyan nem fogadtam el, de figyelmességét nagyra értékeltem. (Mielőtt bárkinek is az a benyomása támadna, hogy ez utóbbi megjegyzés romantikus regényekben szereplő mondatokhoz hasonló fölösleges szószaporítás volt, csak francia társam megfigyelésére kívántam reflektálni, miszerint a koreaiak nem hívnak meg másokat lakásukba. Ez az állítás a Koreában töltött utolsó két hétben többször is hamisnak bizonyult.) Elbúcsúztunk, majd megegyeztünk, hogy januárban, ha Budapesten jár ismét találkozunk.
Este, társammal Itaewonban találkoztunk. A hely igencsak különbözik Szöul egyéb pontjától. Az utcán rengeteg a külföldi, feketék és fehérek mászkálnak, sok a szórakozóhely és az éttermekben is inkább a fehér ember ízlésnek megfelelő ételeket lehet fogyasztani, kissé borsos áron. Aznap, ahogy egész héten, az estét ismét csak egy közfürdőben töltöttük. Éppen forró zuhanyt vettem, mikor egyszer csak valaki ráugrott a hátamra. Azt hittem valamelyik őrült koreai nőszemély az, de mikor hátranéztem, két ismerős arc, az orosz és a mexikói önkéntes nézett vissza rám. Kiderült, hogy ők is éppen ugyanitt szálltak meg, csak nem a közfürdő földön fekvős részén, hanem egy privát ágyakkal felszerelt szobában. Ezen a helyen szintén nem volt takaró, viszont volt internet, ugyanakkor nem volt lehetőség ingyen konnektorra. De persze én sem most jöttem le a falvédőről, így éjszakára a laptopot rábíztam az orosz kolleginára, hogy legyen szíves töltse fel a szobájában. (Közfürdő: Itaewon Land, 이태원랜드 서울시 용산구 한남동 732-20 Seoul, Yongsan Gu, Hanam-dong 732-20 Belépő: 10.000 won)
4.nap
Másnap orosz, mexikói és francia társammal a közelben található The War Memorial of Korea-ban kezdtünk. Reggel döbbentem láttam, hogy a tél megérkezett Szöulba is, ugyanis leesett az első hó, és a hőmérséklet is igencsak megzuhant, így a múzeumig jégen csúszkálva botorkáltunk. A belépés ingyenes, a kiállítás pedig meglehetősen színvonalas. Az őskortól kezdve napjainkig különféle háborúval kapcsolatos tárgy, fegyver tekinthető meg. A múzeumban aznap sokan voltak; diákok, ovisok és kiskatonák. A mexikói lány mindenképpen szeretett volna közös képet a kiskatonákkal, viszont elég bátortalan volt megszólítani őket, ami rengeteg időnket felemésztette. Kb. két óránkba telt, mire az áhított kép elkészült a nevetéstől pukkadozó katonákkal.
Katonai kommunikációs eszköz. Működése: nappal-füst, éjjel-tűz.1 füst-béke, 2 füst: ellenség a láthatáron, 3 füst: ellenség megközelítette a partot/erődöt,4 füst az ellenség elfoglalt egy hajót/bástyát, 5 füst-harc.
Barátunk, Totoro (híres japán mesefigura),sárvédőnek álcázva magát
Szöul másik arca..
A múzeumot követően útjaink rövid időre elváltak, s én a Nákszán (Naksan-낙산) felé vettem az irányt. A hegy oldalában egy Puszánhoz hasonló kacskaringós, szűk és meredek utcácskákkal teli negyed épült ki. 2006-ban a "Művészet a városban" projekt a városkép fejlesztésére irányult. A kezdeményezésben közel tíz művész vett részt, akik a környező házak falait különféle festményekkel látták el, utcáira pedig egyedi szobrokat helyeztek. Az alkotók nem csak az esztétikumra összpontosítottak, hanem műveiken keresztül megpróbálták bemutatni Ihwa falu történetét és lakosainak emlékeit. Estére ismét csak egy koreai baráttal beszéltem meg találkozót Jawido (Yeouido~여의도) felhőkarcolókkal teli üzleti negyedében. Bakancsommal és hátizsákommal igencsak kiríttam az öltönyös, kosztümös embertömegből. Japán vacsoránk elfogyasztása után egy kávézóba mentünk, ahol addig beszélgettünk, míg ki nem dobtak minket záróra lévén.
5.nap
Csütörtökön meglehetősen hideg reggelre ébredtünk. Délelőtt ellátogattunk Kángnám negyedébe, ami ugyan az "Oppa, Gangnam style" óta roppant híressé vált, mi viszont ennél is inkább a negyed kellős közepén húzódó buddhista templomra és a tőle nem messze lévő királyi temetkezési helyre voltunk kíváncsiak.
Alapinformáció: UNESCO világörökség része)(Seolleung: Seongjong (Szangdzsong) király és Jeonghyeon (Dzsanghjan) királyné sírhalmai, Jeongneung: Jungjong (Dzsungdzsong) király sírhalma. Szangdzsong király és Dzsanghjan királynő a 15. sz. második felében élt. Az uralkodó 12 éves korában került trónra és 37 éves korában bekövetkezett haláláig uralkodott. Királyságában ezalatt béke honolt, miközben mind a politikában, mind a gazdaságban nagy fejlődés következett be, ezen túl pedig a kultúrát is aktívan pártolta. Dzsungdzsong király, Szangdzsong király második fia a 15.sz végén, 16.sz első felében uralkodott. Eredetileg második ágyasa mellé temették, de harmadik ágyasa később sírját áthelyeztette a jelenlegi helyére. Összességében 122 Csoszon korabeli királyi temetkezés ismert.
Délután részt vettünk önkéntes munkánk utolsó értékelésén a szervezet irodájában, majd heves havazás közepette elbattyogtunk a Gugak Múzeumba.
A központ (Museum of Gugak) épületében a tradicionális koreai hangszereket lehetett megismerni, illetve az utolsó emelet kifejezetten csak Korea legismertebb népdaláról, az Arirangról (Koreai Röpülj páva, röpülj, melynek szintén 100 féle változata van tájegységek szerint) szólt. Olyannyira elmerültünk az Arirang rejtelmeiben, hogy majdnem lemaradtunk az utolsó, önkéntesekkel eltöltött estéről. A vacsoráról sokan hamar elmentek. Egyesek japáni kiruccanást szerveztek maguknak, másoknak pedig másnap indult a gépük vissza hazájukba. A szervezet vezetőségéből is csak a projektkoordinátor volt jelen. A mi utunk viszont még közel sem ért véget.
6.nap
Pénteken a Námszán hegy lábánál lévő hánok falunál kezdtünk. Sok újat nem tartogatott a számunkra Dzsandzsu és a skanzen után, és habár az ég derűs volt a levegő rettentő hideg, így következő programpontként egy múzeumlátogatást szerveztünk a Seoul Art Museum-ba. A kiállítás leginkább a norvég és más skandináv építészeti munkákra fókuszált, így Korea művészetéről nem sokat tudtunk meg, ami kisebb csalódást okozott. A nap hátralevő részében ajándékvásárlásra került sor a DAISO nevezetű áruházban, ahol meglehetősen olcsón kínálnak különféle termékeket.
A nagy vásárolgatást követően a Szöul Történeti Múzeumba sétáltam át, ahol ugyancsak ingyen betekintést kaphatunk Szöul történelmébe.
Ennyit jelent 80 év..
A Gyeongbokgung palota környéke
Kis patak Szöul belvárosában
Néhány érdekesség a múzeumi tájékoztatóból:
Hányáng (Hanyang) a Királyság szíve: Csoszon alapító uralkodója, Taejo (Tedzso) (1392-1398) trónralépését követően nyomban megkezdték az előkészületeteket a főváros szerkezetének kialakítását illetően, majd geometriai számítások során arra jutottak, hogy a főváros számára legoptimálisabb hely a jelenlegi Szöul területén található.
Szöul jelenlegi népessége 10 millió. A 1428-as népszámlálás során 109 ezer lakost jegyeztek fel, de a tudósok szerint a tényleges népesség ennél 30-40%-kal több lehetett. A 17.századra ez a szám tovább nőtt 200 ezerre majd a 18.század végére már 300 ezer lakossal számoltak. Szöul népessége eszeveszett sebességgel nőtt a koreai háborút követően. Az 1954-ben 1,24 milliós lakosság 1970-re 5,43 millióra nőtt. Az infrastruktúra fejlődése nem tudott lépést tartani ekkora népességrobbanással, ami mind a városképben mind pedig a sanyarú egészségügyi állapotokban is visszaköszönt.
A Csozson időszakban a legrangosabb családok főként Bukchon negyedében laktak és a konzervatív irányvonalat képviselték. A késő Csoszonban többségében a régi frakció (Noron) Nyugati csoportjának tagjai közé tartoztak. A neokonfuciánus elvek elkötelezettjei voltak és a Ming dinasztia (Kína) hagyományait követték. A 18.század közepére ez megváltozott és bizonyos családtagok már inkább az északi iskolát pártfogolták, természettudományokat és a Qing művészeti irányvonalát részesítették előnyben.
A főváros északi részén a királyi palota és állami hivatalok helyezkedtek el. Az öntőműhely, adóhivatal Juja-dongban, a fontosabb katonai egységek pedig a Namsan hegy lábánál kaptak helyet.
Habár heves ellenállást váltott ki, de mégis csak sikerült a Csoszon kormánynak nyitnia más országok felé, így a nyugati termékek és eszmék elkezdtek beáramlani. Kereskedelmét kiterjesztette az USA-ra, Oroszországra, az Egyesült Királyságra és más nagyhatalmakra. Az országba áramló külföldiek száma az 1880-as évek közepén nagy mértékben megnövekedett, aminek hatására lakóövezetet hoztak létre számukra. Szöul ismertté vált a világ felé mialatt a főbb külföldi városokból az információ elkezdett beáramlani. A fővárosban a külföldi elemek elkezdték belopni magukat a helyiek mindennapjaiba. Az amerikai követséget 1883-ban létesítették, amit hamarosan az orosz, francia, német követségek követték. A külföldiek keresztény templomokat, kórházat, iskolát, hotelt létesítettek saját övezetükben és Jeongdong hamarosan a külföldiek kerületévé vált. Hivatalosan az első külföldi egy német, Paul George von Möllendorf volt 1882-ben, aki az első hivatalos külföldi tanácsadóként érkezett a városba. 1897-ben 226 külföldit regisztráltak, míg 1910-ben számuk 307-re emelkedett. A legtöbben követségeken dolgoztak, hitet térítettek, illetve a kormányt segítették. Mások csak puszta érdeklődésből, turistaként érkeztek.
A japán megszállás idején Daehan birodalmi palotát lerombolták, a Changyeoggungot (palota) és a Deoksugungot (palota) közparkokká alakították, a japán országgyűllés főépületét közvetlen a trónterem elé emelték (lásd fenti képek), Gyeonghuigung (palota)-t japán diákok iskolájává alakították. Ezen túl a Csoszon dinasztiát és Daehan birodalmat jelképező építészeti emlékeket lerombolták: A Hwangudan oltár helyére a Railway Hotelt építették, a föld és gabona istenei oltárának helye közparkká vált, a Seodaemun börtönt a Függetlenség Kapuja mellé építették, a koreai nemzetet oltalmazó kegyhely helyén pedig a Japán birodalom sintó (japán ősi vallás) szenthelyét alakították ki.
Yeouido a 60-as évek közepéig sárból és iszapból állt. 1967-ben megkezdődött fejlesztése, amikor az egyik homokos részt mesterséges szigetté alakították. A szigeten központi terén az országgyűlés épülete kapott helyet. 1976-tól főbb TV társaságok (pl.KBS,MBC), a koreai tőzsde, irodaházak, főbb vállalatok otthonává ezzel együtt pedig Seoul Manhattan-jévé vált.
A múzeumban kb. két órát nézelődtem, de a végén már csak kutyafuttában, mert sietni kellett a koreai barátnéval való találkozóra.
Emlékszem a vele történő első személyes találkozóra, amikor kissé meghökkent a magyar puszival és öleléssel történő köszöntésre, ugyanis Koreában azt annyira nem szokás (bár embere válogatja, és ez az állítás is módosult kintlétem során) A második találkozás során már éppen ő volt az, aki a nyakamba ugrott,annyira megörült. Egy vendéglőbe majd egy kávézóba mentünk és persze rengeteget rengeteget beszélgettünk s mindeközben megtanított dzsimdzsilbáng sapkát készíteni. Mondtam is neki, hogy sosem értettem, azt miért nem kapunk a pizsamához, de aztán kiderült, hogy azt bizony mindenki saját magának hajtogatja a kapott törülközőből. Sajnálta, hogy ilyen hamar elmegyek, mert még meg szeretett volna hívni hozzájuk. Mondtam, hogy nem baj, majd legközelebb. Másnap délelőtt írt is, hogy azonnal jelezzek neki vissza, mert átszervezte a szombatját, így várnak minket vacsorára és pizsamapartira. Sajnos az üzenetet csak késő este tudtam elolvasni, így a házibuli ezúttal elmaradt.
(Közfürdő: Hongdae környékén: Hongdae Happy Day Spa (홍대 해피데이스파) 371-10, Gyusyudang Wedding Hall B1, Seogyo-dong, Mapo-gu, Seoul-si 서울 마포구 서교동 371-10 규수당웨딩홀 지하 1층 )
Mesterek és mesterműveik
7.nap
Szombaton reggel a plasztikai negyedben (Apgujeong) kezdtünk. Ez a hely egyfajta művészeti központként működik, ahol nem szobrokat, hanem embereket faragnak, alkotnak. Már a metróból kilépve az ember egy tükörbe ütközik, mely azt hirdeti, nem vagy tökéletes, de könnyedén azzá válhatsz, ha követed a kihelyezett hirdetőtáblákat. Végighaladva az aluljáróban plakátok tucatjai mutatják az aktuális szépségideált és mestereit. A plasztikai sebészek ebben a negyedben hősöknek számítanak, és szinte minden plakátról visszaköszönnek. A reklámokat elnézegetve viszont az a benyomása az embernek, hogy a sebészek ugyan szívesen farigcsálnak innen-onnan, de saját küllemük hű marad genetikai adottságukhoz. Az aluljáró mosdója tele van tükrökkel, melyek mind azt kiabálják: "Hasonlítsd össze magad a plakátokon mosolygó babákkal!" Az utcára kilépve, különböző plasztikai cégek épületeinek tucatjai várnak rád. Gondoltuk is, nem ártana valami emléket hagyni magunkon. Esetleg európai helyett ázsiai arcot? Vagy pótszemet a hátunkra? Ha elég sokáig sétálgatunk az utcán a plakátokról ránk mosolygó tökéletességekkel élőben is találkozhatunk. Olykor, ha meguntuk a kérdést: "Where are you from?" csak annyit válaszoltunk: "Korea! Plastic surgery!",amire harsogó nevetésbe törtek ki.
Szombat délelőtt egy koreai barátommal és két az építőtáborban megismert diákkal találkoztam. A koreai csingu mindenáron karácsonyi vásárba akart menni, így hát ráálltunk a dologra. Kiderült, hogy a vásár egy zsebkendőnyi területen, néhány sátorból áll. Ráadásul nem is koreai, hanem a helyi franciák szervezték. Csingum az őrületbe tud kergetni az ötleteivel. Valahányszor találkozunk ő mindig külföldön akarja érezni magát. Így legutóbb kínai étterembe mentünk, most francia vásárba, majd a Chinatown-ba, a koreai kultúrát ezzel szinte teljes mértékben mellőzve. A francia vásár nem csak, hogy kicsi volt, de rettentő drága is. Ezt követően az Incheonban található Chinatown-ba mentünk.
Chinatown
A többiek semmiképpen sem akartak hagyományos csádzámjant enni, hanem ragaszkodtak a piros (csípős) verzióhoz (사천짜장), ami nagyon ritka. Nagyon aggodalmaskodtak, hogy túlságosan erős lesz nekem, de végül éppen ők lettek azok, akik nem győztek tüzet okádni és törölni az izzadtságcseppeket a homlokukról. Ezt követően végigsétáltunk a negyedben, megnéztünk egy templomot, illetve ellátogattunk a csádzámjan (fekete tészta) születési helyére, épületébe. Csingum elmesélte, hogy a városban itt húzták meg a vonalat a kínai és a japán térfelek között és röviden elmesélte a negyed történetét.
Alapadatok: 1883-ban emberek tömege csődült össze Incheonban, hogy megnyissák az első nemzetközi kikötőt Koreában. Ezt követően új épületeket emeltek új építészeti stílusban; japán bankokat, kínai stílusú épületeket, brit villákat, katolikus templomokat, nyugati parkokat. Az első vasútállomás is Incheonban jött létre 1900-ban. Eredetileg nem utas, hanem áruszállítás volt első rendeltetése. A metrót csak 1974-ben nyitották meg a nagyközönség számára.(Ahogy neve is tükrözi, ez volt az első metróvonal) Az első metróállomáson kívül itt épült az első időjárás megfigyelő állomás is 1905-ben. Amit a kínai piacon érdemes megkostólni, az a Gonggalbang (Konggálbáng)-ahogy a neve is mutatja,üres kenyér- (nagy méretű, ropogós, belül üreges zsemle). 화덕만두(hwádakmándu)-sütött gombóc, amit egy nagy agyaghombár belső falára tapasztva sütnek meg. A Sinpo piacon- a későbbiekben még említem-a 19.század végén a helyi bevándorló kínaiak számára árultak termékeket a helyi kofák. A piac legfőbb jellegzetessége a 닭강정 (csirke édes-csípős mártással leöntve).
Már meglehetősen fáradtak voltunk a hidegben sétálva, így elindultunk vacsorát keresni egy metróállomással arrébb. Csingum nem szeret más járókelőket kérdezni, és vakon bízik okos telefonja térképében, így történt, hogy fél órán át próbálta betájolni, hol is vagyunk merre is menjünk, ahhoz hogy hagyományosan elkészített csirkét (신포닭강정) együnk (ropogós csirkefalatok édes-csípős mártással). Mivel fél óra sem volt elég ahhoz, hogy erre rájöjjön, a mellettünk ácsorgó fehérember végül megszólított minket, hogy hát látja mennyire tanácstalanok vagyunk, segíthet-e nekünk. Csingum gyanakvó tekintettel nézett rá, hogy ugyan egy fehér ember Koreában hogyan is tudna útbaigazítást adni. Végül csak rávette magát, és azt mondta : 신포닭강정-t akarunk enni, s a Sinpo piacra akarnánk eljutni. Vártuk, hogy az idegen majd zavartan legyint, hogy, jaj, hát abban ő sajnos nem tud segíteni, de nem így történt. A fehér ember tökéletesen tudta miről van szó és részletesen elmesélte, merre is menjünk. Mi pedig a két gyerekkel fetregtünk a kacagástól, hogy csingumat egy idegen igazítja útba. Az aluljáró, ami a piachoz vezetett nagyon érdekes volt. A padló először enyhén lejteni kezdett, majd emelkedni, mintha az építők lusták lettek volna a padlószintet kiegyenlíteni. A csirke elég csontos volt, és számomra túl édes a mártás, amivel leöntötték. Ennek ellenére a negyedben valóban népszerű ételnek tűnt.
Kevés az a hóember, amiből nem válik Totoro.. -jobboldali kép: Gőzölgő víz Námi szigete körül
Námi szigete- A Winter Sonata emlékhelye
8.nap
Vasárnap egy romantikus napot töltöttünk társammal távol a várostól és felhőkarcolóktól bár még mindig a tömeggel. Aznap Námi szigetére (Nami island) kirándultunk, ami egy koreai dráma, a "Winter Sonata"-nak köszönhetően vált népszerűvé. Üdítő volt a kirándulás egy hét városi élet után. A minket körülölelő hegyeket hó takarta, az égszínkék éggel felettünk, a körülöttünk tóként elnyúló gőzölgő folyó látványát alig győztük belélegezni. A sziget nem volt túlságosan nagy, könnyedén körbe lehetett járni. A hely leginkább a kínai turistákat vonzotta, akik szemtelenül tolakodtak minden egyes fotózási egységre és túrták ki onnan az ember lányát. Alapadatok: A sziget Szöultól 65 km-re található, egyénileg is könnyedén megközelíthető. A szigetet Nami hadvezérről nevezték el, aki a koreai történelem jelentős alakja volt, bátran harcolt a csatákban, míg 26 éves korában meg nem halt.
A sziget után a közelben lévő Petite France-be kirándultunk. A falu egy szelet Franciaországot akart megjeleníteni, és létrehozóit szemmel láthatóan leginkább a Kis herceg története motiválta.
Petite France-t követően a Garden of Morning Calm-ba látogattunk el, ami az év minden szakában nagyszerű kirándulóhely, és Szöultól csak két órára van. Este már nagyon fáztunk, így igyekeztünk vissza, hogy eltöltsük dzsimdzsilbángos túránk utolsó közfürdős éjszakáját.
"You are not alone" (Nem vagy egyedül) padok a metróaluljáróban
9.nap
Hétfőn már főként a keddi visszaútra való készülődés jegyében telt a nap. Reggel a kisebb csomagokat Ann hosteljében hagytuk, majd elindultunk bevásárolni. Emlékszem, két éve, mikor megpillantottam a nagy ecsetekkel vásárlókat csalogató festőboltot Inszádongon azt gondoltam, én sosem fogok ilyen helyen vásárolni, mert nem értek sem a kalligráfiához sem a koreai festészethez, és semmi olyasmihez, amihez nekem koreai ecsetre lenne szükségem. Viszont azóta nagyot fordultak az események. Hosszasan nézelődtünk az áruk között, majd leadtuk a rendelést a boltban lévő néninek. Olyannyira megörült nekünk, hogy még forró kávéval is megkínált. A következő boltban még több időt töltöttünk, és a tulaj igyekezett is mindenféle érdekességgel előállni. Mivel szigorúan tartanunk kellett magunkat a súlykorláthoz, így csak a legszükségesebbeket vettük meg, s így is néhány nélkülözhető ruhadarabot Koreában kellett hagynunk. Dél körül a nagy bőröndöket is átcipeltük hostelünkbe, majd a délután hátralévő része főként pakolással telt. Utolsó esténket közös koreai barátunkkal töltöttük Kángnám negyedében. Vacsorára most kivételesen végre koreait ettünk. Koreai barátunk azért szereti ezt az ételt, (sajnos a neve nem jut eszembe) mert igen emlékezteti őt a gulyás levesre (szerintem nem igazán hasonlít). Máshol a kasszánál nagy üveg cukorka várja a vendéget. Itt cukor helyett apró fadarabokkal töltötték azt fel. Barátunk rögtön ki is kapott egyet belőle, majd bekapta, s jó erősen ráharapott mondván, hogy ezt Koreában így szokás, mert persze (ahogy Koreában minden más is) ez is nagyon egészséges. Francia társam már épp követte volna példáját, mikor barátunk felkiáltott, hogy Ne! Nem szabad ráharapni,mert beletörik a fogad! Ki is van írva! Mi persze a mai napig sem tudjuk, hogy az az üveg fadarabka dekorációs kellék volt-e, vagy a koreaiak valóban fogpiszkálóként használják. Az étterem után stílusosan fabatkát rágicsálva battyogtunk át Kángnám előkelő negyedében a Cat Café-be, vagy más néven macska kávézóba.
Az őrült ötlet, hogy macskaszőrrel a poharunkban fogunk kávézni a koreai csingu fejéből pattant ki, aki habár mulatságos, de mégis fura figura. Mielőtt a macskák szentélyébe beléptünk volna kezünket alaposan fertőtleníteni kellett, cipőnket pedig papucsra váltani. Mivel a macskák meglehetősen kíváncsi természetűek, hogy bele ne költözzenek táskánkba és kabátunkba, azt egy kis szekrénybe kellett elzárni. A legőszintébb barátokat etetési időben szereztem :D Nálam a kávézó legöregebb kandúrja kötött ki. Az is talán a végelgyengüléstől maradt olyan sokáig az ölemben. A macsekok egyébként nem túl barátságosak, viszont roppant kényeskedők és szeszélyesek voltak. Mind közül csak egyet, egy csupasz bőrű macskát sajnáltam, aki leginkább a hősugárzó társaságát kereste, és ugyan volt rajta egy kis kabátka, de hiányos öltözékét még igazán kiegészíthették volna egy nadrággal is. És sapkával. Na és talán egy-két pár zoknival..
A kávézóval nem ért véget a páratlan élmények sorozata. A fenti kép Kángnám metróaluljárójában fogadott. Gondoltam én a magyar logikámmal, hogy majd csak a harmadik, vagy a negyedik metróra fogunk felférni. De rosszul gondoltam, mert amint kinyílt a metró ajtaja a tömeg úgy tolni kezdett előre, hogy pillanatokon belül a metrón találtuk magunkat.. akár egy heringkonzervben. (Igen, igen.. A képen látható embertömeg igenis bepréselte magát a soron következő közel teli metrószerelvénybe.) Majd ahogy elindult és fékezett a szerelvény úgy dőlöngéltünk a tömeggel együtt jobbra majd balra. Én ettől röhögőgörcsöt kaptam, a szituáció annyira abszurd volt, míg társam bosszankodott, hogy ilyen Franciaországban sosem lenne, és nem igaz, hogy a koreaiak nem tudnak annyival több hamburgert enni, hogy az a lakosság létszámában is megmutatkozna.
Zárszó
Az utolsó éjjel nem sokat aludtam. Kora reggel felkeltem, felébresztettem társamat, hogy elköszönjek tőle, majd a délelőtti géppel megkezdtem utamat a világ másik felébe, vissza a saját időmbe és helyemre.
Amilyen nehezen jöttem olyan nehezen mentem, mert talán túlságosan is a jelenben éltem. A repülőgép alatt ponttá zsugorodó Szöul, az apró szigetek, és Korea, amely három hónapon át otthont adott nekem és amelyről annyi szép emléket hordozok mindig ott lesz a szívemben. Az alattam elterülő Góbi sivatag egyértelműen azt a fájdalmas üzenetet hordozta magában, hogy koreai kalandjaim egy időre véget értek. Hiányozni fog a sok random utazás, a közfürdő-túra, a mindig segítőkész és kedves emberek, a nagyszerű koreai barátok és állandó útitársam. Örülök, hogy részem lehetett mindebben a jóban és habár minden kezdet magában rejti a búcsúzás tényét, minden búcsú egyben valami újnak a kezdete is..
