2013. okt 22.

Körút a Délnyugati csücsökben (진주>통영>사량도>진주>보성) 2. nap

írta: 아가씨
Körút a Délnyugati csücsökben (진주>통영>사량도>진주>보성) 2. nap

Pénteken kora reggel 5 körül ébredtünk, hogy még legyen időnk kicsit feltérképezni a dzsimdzsilbángot. Habár a fürdőben nem is voltak sokan (akik voltak, azok is leginkább az idősebb generáció képviselői) azért sosem volt üres. Az első közfürdőben az ülős zuhanyrészlegnél kezdtünk. A helyiségben még további két meleg vizes medence egy hosszabb hideg vizes medence és álló zuhanyzó részleg volt. Ugyanebben a helyiségben mellmagasságig emelt falon belül lehetett az extra masszázs szolgáltatást igénybe venni. A hideg vizes medence és az álló zuhanyzó részleg közötti kis emelvényre feküdve a "vízesés" nevezetű zuhanyt lehetett kipróbálni, ami annyit jelentett, hogy az ember a hátára nagyon erős sugárban kapja egyszer csak a vizet. Az én kedvencem a hideg vizes medence volt. A fürdőből három különböző szaunába lehetett belépni, de mi akkor csak az egyiket próbáltuk ki. Nem vagyok nagy szakértője a szaunáknak, így nem is nagyon tudnék róla sokat írni azon kívül, hogy nagyon meleg volt. :D

sziget.jpg

7-kor már a Thongjang (Tongyeong-통영) felé tartó buszunkon ültünk, hogy elérjük Szárjáng szigete (Saryang) 사량도 felé tartó kompunkat. Kb. egy óra alatt Dzsindzsuból meg is érkeztünk a buszpályaudvarra. Hogy ne kelljen sokat szerencsétlenkedni, és olyan bátor elhatározást tenni, miszerint egy óra alatt elgyalogolunk a kikötőbe (ami így a túra után elég meggondolatlan terv is lett volna), ezért beültünk egy taxiba és elvitettük magunkat a komphoz. (A szigetre komp 7, 9, 11 és délután 3 és 5 órakor megy). 


komp.jpg

Felszálltunk a 9 órás kompra, majd útnak indultunk. A komp zárt utastérségében nincsenek ülések. A legtöbben a kb. egy órás utat a földön fekve tették meg. Gondoltam az út felén én is bent leszek, a másik felén meg kimegyek képeket készíteni a tengerről. De végül másképp alakultak az események. 

néni.jpg

Minden azzal kezdődött, hogy megszólítottam a mellettem ülő utast, hogy eligazítást kérjek a későbbiekre vonatkozóan. A középkorú hölgy nagyon segítőkésznek és érdeklődőnek bizonyult, így végül az egész utat átbeszélgettük. Mutatott képeket a családjáról, és a szigetről, ahol laknak. Kiderült, hogy a veje valójában skót, és egy hajóépítő társaságnál dolgozik. Kérdeztem, hogy nem jelent-e számára problémát, hogy a veje nem koreai. Mondta, hogy hát jobban örült volna, ha koreai, dehát a szerelem mindennél fontosabb. Végül leszálltunk a kompról és a lelkünkre kötötte, ha nekünk is megfelel, akkor a 2 órás kompnál ismét találkozhatunk, majd rábízott egy tanár kolléganőjére. A tanár kolléganő elmagyarázta, ha azt a túraútvonalat akarjuk bejárni, amit előre elterveztünk, akkor bizony nem érjük el csak a 6-os kompot. Viszont javasolt egy másik útvonalat. Miközben magyarázott egy busz haladt el mellettünk. Ő leszólította, majd felkéredzkedett velünk együtt, hogy egy darabon busszal mehessünk. A sofőr nagyon segítőkész volt, mert ingyen elszállított minket. Ráadásul, egy különjáratú busz volt, amely éppen a Volvo cég munkatársait szállította csapatépítő kirándulásra, aminek kellős közepében találtuk magunkat. Ezzel együtt pedig a csapatépítő tréning részeseivé is váltunk. A kb. egy busznyi nagyságú csapat szintén a 2 órakor induló kompot tűzte ki célul, így bátran követhettük őket.

saryangdo.jpg

Aznap nagyon szép napos idő volt, de a pára miatt az apró kis szigeteket nem lehetett olyan jól látni. A csapat több kisebb csapatra oszlott, ki erre ment, ki arra, attól függően, ki mennyire akart magasra mászni. Mi a második legmagasabb csúcsot tűztük ki célul, így azt a csapatot követtük. A hegy tetején megkínáltak minket rizsborral (mákgali~ 막걸리), amitől erőre kaptunk, illetve étellel. A csapat mókás volt, a hangulat is nagyon jó volt, és nem csak a mákgali miatt. :D A hegyről leérve ugyanezen cég egy másik csapata marasztalt minket, hogy együnk és igyunk velük, mert még a komp indulásáig sok idő van. Mondtuk, hogy de hiszen még jegyünk sincs, és szeretnénk vásárolni vizet is, mert szomjan halunk. Mondták, hogy még bőven van idő, nekik meg vizük is van, adnak is. A végén nem csak vizet adtak, de a táskánkat is telepakolták szendvicsekkel, rágcsálnivalóval és cukrokkal. Elmondták, hogy Ulsanból jönnek, így oda is feltétlen el kell látogatnunk egyszer. A kikötőben végül találkoztunk újdonsült koreai barátnőnkkel, akivel ismét sokat beszélgettünk, majd felajánlotta, hogy elvisz minket a buszpályaudvarra. Útközben megálltunk, mert valamiféle dolga akadt a közértben.  A boltból egy hatalmas szatyorral a kezében jött ki, amit aztán átnyújtott nekünk. A szatyor telis tele volt ennivalóval. Mi mondtuk, hogy ezt nem fogadhatjuk el, így is nagyon kedves, hogy elvisz minket az állomásra, de apellátának nem volt helye, kénytelenek voltunk magunkkal vinni a finomságokat. Végül elérhetőséget cseréltünk. A néni egy nagyon szép szigeten lakik, így felajánlotta, hogy ha előre megbeszéljük, akkor valamelyik hétvégén látogassunk el hozzá, s ő körbevezet minket. Végül elbúcsúztunk s buszunkkal visszatértünk Dzsindzsura.

Francia társam elmondása alapján van busz Dzsindzsuból Poszangba (Boseong-보성), következő állomásunkra. De mint kiderült, valamit félrenézett, így gyors improvizációra volt szükség. Megkérdeztem tehát a pályaudvaron, hogyan jutunk el a zöld tea városába. Kiderült, hogy csak átszállással lehet XY megállóból. Gyorsan tehát egy pillantást vetettem a menetrendre, hogy megtudjam, hogyan megy a busz. Miközben ez megtörtént ismét körülöttünk hemzsegtek a taxisok. Az egyik felajánlotta, hogy elvisz minket Poszangba. Mondtam, hogy nem, mert túl drága. Erre elkezdett alkudozni, hogy csak ennyi meg annyi lenne. Mondtam, nem, mert drága. Akkor meg csak emennyi lenne. Ráadásul kettőnknek. Mondtam, nem, meg kell kérdeznem, mennyi a buszjegy. Nem, nem,mert nincs busz innen. És mondott egy még alacsonyabb árat. A koreai számokkal eléggé hadilábon állok (külön neve van az ezreseknek, 10 ezreseknek, 100 ezresnek stb..), de úgy tűnt, nem túl rossz az ár, így mondtam, hogy megkérdem a buszjegy árát, s utána döntök. Végül nem tűnt túl nagynak a különbség, így belementünk. Út közben a sofőr kiderítette, hogy mi ugyan nem akarunk visszajönni, így elkezdett alkudozni, hogy egyébként mennyi neki a percdíja, és még autópálya díjat is kell fizetni, így lehetne-e hogy egy kicsit többért (mondta az összeget) vinne el. Nem tűnt soknak, így francia partneremmel beleegyeztünk, majd elkezdtem számolni, s rádöbbentem, hogy ez bizony sokkal több, mint a buszjegy ára (egy nullával elszámoltam magam). Így mondtam a sofőrnek, hogy ne haragudjon, de ez így nagyon drága, és nincs nálunk annyi pénz, így inkább tegyen ki minket a következő helyen. Dehát akkor mi legyen? Onnan nem megy busz. Nem baj, nem baj, csak tegyen ki, és ne haragudjon, de diákok vagyunk, és ez így nekünk drága. Végül rendes volt, s láthattuk, ahogy egy üzletember átvedlik pusztán emberré. Kitett minket a következő városban, és elmondta melyik buszra szálljunk fel. Bezárta a kocsiját, majd ő is mellénk ült, és mikor a busz megérkezett elmagyarázta a buszsofőrnek, hogy hova is megyünk, és hogy hol kell majd leszállnunk. Mi nagyon hálásak voltunk a taxisunknak, és mivel ilyen megértő és segítőkész volt, a kapott ételek egy részéből adtunk neki. A buszsofőr szintén nagyon kedves volt. Szólt, amikor le kellett szállni, ráadásul, amikor az úton rossz irányba indultunk el a pályaudvart megkeresni még ránk is dudált, s mutatta, a helyes irányt. A következő busszal így hát elindultunk Poszangba (Boseong-보성) .

Poszangba este érkeztünk meg. Csak annyit tudtam, hogy van valamiféle híres neves "zöld tea" közfürdő (dzsimdzsilbáng), így elég, ha ennyit mondok, és mindenki fogja tudni, hogy merre szeretnék menni. A buszról leszállva az előttünk haladó két hölgyeményt gyorsan megszólítottam. Szemmel láthatóan fogalmuk sem volt, hogy hol van errefelé közfürdő. Az egyik azt mondta, fogjunk egy taxit, mert a taxis biztosan tudja. A másik azt mondta, kövessük őket, mert a taxi drága, és későre is jár. Végül egy mosodában kötöttünk ki, ahol a két hölgy ismerősei dolgoztak. Ott tájékoztatást kaptunk a közfürdőről, így a két hölgy nagyon kedvesen és most már magabiztosan betessékelt minket a kocsijába, s elvittek minket a város külterületén lévő fürdőbe, amiért mi nagyon hálásak voltunk. Ezért ismét csak megosztottuk velük a kapott ajándékaink egy részét, amit ők azon nyomban viszonoztak is két alma és egy szőlő formájában.

közfürdő.jpg

A fürdő a városi közfürdőkhöz képest kicsi volt. Pusztán egy szintből állt. Az ajtón belépve egy idős úr fogadott minket. Szokás szerint adott nekünk pizsamát és törölközőket, majd elmondta, hogy mi vagyunk most az egyetlen vendégei, mert általában diákok szoktak jönni hozzá, de most iskolaidőszak van. Így végre felszabadultan fedezhettük fel és fotózhattuk le a fürdő helyiségeit. Ebben a fürdőben szintén voltak ülő és álló zuhanyzók, valamint egy kis méretű medence. A fürdőből egy mellékhelyiség is nyílt. És majd elfelejtettem.. Az első általunk látogatott közfürdőben a mellékhelyiség is eltért a megszokottól. Ugyanis nem sok privát szférát tartogatott használóinak. Éppen hogy csak el volt választva egy meglehetősen átlátszó tejüveggel, így a mellettem ülő minden mozdulatát végigkövethettem, ha éppen akartam, és viszont. Azért vannak rendesen leválasztott mellékhelyiséggel ellátott fürdők is. Nos, visszatérve a poszangi kis fürdőhöz. A férfiak és a nők helyiségét csak a közös fal választotta el egymástól. A fürdőnek pusztán  egyetlen, de nagyon hangulatos szaunája volt. Fával fűtötték fel. Francia társam szerint ez az úgynevezett száraz szauna, bár használat után azért mind a ketten vízben úsztunk,úgy leizzadtunk. A szaunák általában nagyon aranyosan vannak kiképezve. Olyan, mintha egy nagyobb búboskemencébe mászna be az ember. A közfürdők általában 24 órában üzemelnek, de mivel ez egy kisebb fürdő volt, egy fős személyzettel, a tulaj éjfélkor bezárt, majd pedig csak 5 körül jött vissza. Hajnalban pedig már három asszonyság is csatlakozott körünkhöz. Éjfél körül egy egy téglát a fejünk alá tettünk, majd nyugovóra tértünk, hogy felkészüljünk a következő napi kalandokra.

 

Szólj hozzá

önkéntesség 2013 Bosang Jinju Saryangdo Tongyang