Tömegközlekedés, és első turistás napunk a Changdeokgung-palotában (창덕궁)
Érkezés
A „koreai hangulatból” már a repülőúton is kaphattunk némi ízelítőt. Ez a leszállással csak fokozódott. Vendéglátónk még a levelezések során részletesen tájékoztatott bennünket, hogyan tudunk eljutni otthonához. Sajnos a gépünk egy kicsit késett. Ami alapjában nem jelentett volna gondot, ha van amivel értesítést küldjünk. Mert fontos tudni, hogy Koreában, nincs GSM hálózat, hanem helyette AMPS rendszert használnak. Éppen ezért a repülőtéren a pénzváltókon és kocsibérlésen túl telefont is lehet kölcsönözni.
Amíg Japán a „felkelő nap”,Thaiföld „a mosoly”,addig Korea a „hajnali nyugalom országa”-ként van számon tartva. Az ország mottója: „Jóakarat az emberiségnek”. Az előző megnevezéseken kívül a „kedvesség és segítőkészség” titulusra is bátran pályázhatna. Ebben és a későbbi beszámolókban is nem győzök majd megemlékezni arról a sok ismeretlen és ismerős emberről, akik az utunk során önzetlenül segítettek.
Tömegközlekedés
Már buszkeresés közben, kérés nélkül is elnavigáltak minket a megfelelő járatra, pedig az illető nem is beszélt angolul. Így érkeztünk meg minden gond nélkül Szöul külvárosába, Suwonba. Házigazdánk, egy fiatal tanító néni volt, akit most személyesen is megismerhettünk. Nagyon közvetlen volt, és angolul is jól beszélt. Rengeteget segített ő is a szervezésben, szerzett nekünk „bérletet” (fonetikusan „kjatankádü”),amivel a főváros tömegközlekedését igénybe vehettük. Itt meg kell említeni, hogy a kártyát 10000 wonnal (mán wan) érdemes feltölteni. Ezt megteheted bizonyos boltokban mint a 7 Eleven, de a metroaluljárók automatáinál english nyelvre váltva szintén könnyedén bárki saját maga is elintézheti eme procedúrát. Az automatánál a kártyán lévő összeget is le lehet ellenőrizni, illetve azt onnan le is lehet venni. Bizonyos boltokban pedig a kártyán lévő pénzzel vásárolni is lehet. Ha busszal utazol, felszálláskor és leszálláskor is a jegykezelőhöz kell érinteni a kártyát. Ugyanez vonatkozik a metróra is. Ez alapján számolja ki a jegykezelő,hogy hány km-t utaztál, és ennek függvényében vonja le az összeget. Ha 30 percen belül utazol, nem von le semmit. Ha nagy csomagokkal mész, akkor a Help jelzésű beléptető kaput válaszd. A metró kijáratai számokkal vannak jelölve, ami megkönnyíti az adott cél elérését.
A legtöbb metrónál, a metró pályája üveggel van elválasztva a perontól balesetmegelőző okokból. 
A metrókocsik között van átjárás. Kijelölt helyek vannak az idősek, betegek, gyerekesek,várandósak számára. Ez nem túl sok ülés. Viszont többnyire ezt az egyik imént említett kategóriába sem tartozók tiszteletben tartják. Bár láttam olyat, hogy egy diák is ott ült, de őt fel is állították, hogy fáj-e valamije. Viszont ha az nincs kiírva, hogy rászorulók számára van fenntartva a hely, akkor többnyire bátran elüldögél a tömeg, és az idősek, gyerekesek sem reklamálnak. Habár nagyon kedvesek, azért a metrón, és egyáltalán a tömegben nem udvariaskodnak. De talán egy ekkora létszámú országban (a fővárosban laknak csak annyian, mint Magyarországon, és akkor a külvárosokat még nem is számoltuk bele) érthető is, hogy ha az ember tovább akar jutni, akkor kénytelen lökdösődni, és mások auráján keresztül gázolni, bocsánatkérés nélkül. Az ülőhelyekért is harc folyik, és a férfiak sem udvariaskodnak női társaikkal, hanem csak hopp, leülnek. A legtöbben zenét hallgatnak, filmet néznek, vagy alszanak. Időnként néhány árus is felszáll és próbálja portékáit értékesíteni, ami a nagy zenedoboztól kezdve, az akciós zokniig bármi lehet, amit fel lehet préselni a szerelvényre. Nem volt teljesen igazam, amikor az udvariaskodásról írtam, mert bizony volt, hogy idős néni intett nekem, ő leszáll, üljek a helyére. De minekután sem az idős, sem a sebesült, sem a kisgyerekes, sem a várandós kategóriába nem tudtam besorolni magamat,hát állva maradtam. 
Az aluljárókban gázálarc-szekrény is található (a sok egyéb automatán kívül) végszükség esetére, ami a nagyfokú tömeget elnézve csak arra elég, hogy hírmondója maradjon az eseményeknek. A metróállomás ki van írva angolul is, illetve azt ezen a nyelven szintén be is mondják. Más a helyzet azonban a buszoknál, ahol viszont lehet gyakorolni a hallás utáni szövegértést J. (Bár sok magyar buszon még azt sem...) A metrón többnyire könnyű eligazodni, nekünk persze ennek ellenére az első napon sikerült eltévednünk, és egy olyan állomáson kikötnünk, ahol nem tudni milyen szisztéma szerint, de ahány szerelvény érkezett, annyi irányba is ment tovább. A mozgólépcsőn, ahogyan Pesten is, szintén van „jobbra tarts”, amit a többség, ha nincsen tömeg, be is tart.
Az állomásokon különféle méretezésű csomagmegőrző szekrények is vannak. Mellékhelyiség mindenhol van a városban is, a metróaluljáróban is. Mindegyik nagyon tiszta és ingyenes. Viszont ez a téma külön fejezetet igényel.
Még itt az elején megjegyezném, hogy nagyobb időeltolódásban még nem volt részem. Így kiváncsi voltam a hatására. Alapjaiban a rossz időjárást sem szoktam előre megérezni, így az időeltolódás is ugyanolyan hatástalannak bizonyult. Házigazdánk nagyon kedves volt, hogy bepillantást nyújtott,milyen is egy koreai otthon. Ugyan volt egy ágya, de az kicsi lett volna kettőnknek, így a helyi hagyományokhoz hűen a földön aludtunk. Az első „turistás” napunkat térkép nélkül kezdtük, ami merész vállalkozásnak bizonyult. Csak olyan buszra szállhattunk fel, ami Suwon- jak-ra ment. Persze a buszra csak hanggullal volt ez felírva, így sasolhattam, és gyakorolhattam a gyorsolvasást. Aztán pedig a szövegértést. (A jak állomást jelent. Vigyázat! A ják az már a gyógyszer.) Rendszerint a buszon a soron következő állomást leszámítva, mindig bemondja az azt következő megálló nevét is. (táüm=következő). A buszt le kell inteni, illetve leszálláskor jelezni kell. Mi sikeresen el is jutottuk Suwon-jak-ig, ahol is már közlekedett a metró. Azt viszont nem találtuk meg. Egy lánytól kértünk útbaigazítást, aki ugyan nem tudott angolul, ennek ellenére koreaiul kezdett el egy monológot, és szemmel láthatóan nem különösebben zavarta, hogy nem értjük egy szavát sem. Ezután egy enyhén ittas fiú szegődött mellénk, aki viszont teljesen egyértelműen, nem tudta megmondani merre menjünk. Végül egy fiatal lány karolt fel minket, persze ő sem tudott angolul, és mi sem természetesebb, de ő is folyamatosan csak mondta-mondta. Azt hiszem a mondandó lényege az volt, hogy a fiú a pénztárcánkra és a telefonunkra pályázott (pedig ha tudta volna, hogy velünk ilyen téren nem jár jól...). Végül kézről kézre adtak. Reméltem, hogy a leányzó megértette, mit is keresünk, mert hamarosan a föld alatt találtuk magunkat. Ő átadott minket a szintén csak koreaiul beszélő helyi ”BKV”-soknak, akik tovább adtak minket egy segítségét felajánló bácsinak. Az elvezetett minket a megfelelő járatra, lerajzolta merre kell mennünk, pedig angolul ő sem beszélt. Leültetett minket a metrón, majd látván, hogy kint esik, még egy esernyőt is a kezünkbe nyomott. Ő volt a kedvességi sorrendben immár a sokadik. De neki is nagyon hálásak vagyunk. Végre sikeresen kikeveredtünk az útveszőből, és elvegyültünk a turisták forgatagában, hogy meglátogassuk a Changdeokgung palotát.
Changdeokgung-palota
Az Unesco része, 1405-ben jött létre a Gyeongbokgung mellékpalotájaként. 1590-ben a japánok alatt leégett. 1610-ben építették újra. Gyeongbokgung után ez lett a főpalota 300 éven át, amikoris 1860-as években a régi palotát fel nem építették. 1907-ben újították fel. Sunjong király használta 1926-ban bekövetkező haláláig. Özvegye, Gun királyné 1966-ig élt benne, az utolsó királyi tag viszont 1989-ig használta. 
A legtöbb Csoszon-korabeli palota rendelkezik: trónteremmel, tanácsteremmel, királyi és királynői rezidenciával. A palotakomplexum D-re nézett, mögötte hegy állt, előtte patak folyt. A hivatalok épületegyüttesei a főkapu közelében helyezkedtek el, általában a déli falnál, míg a belső termek a főkaputól legtávolabb eső részben kaptak helyet. A királyné és a királyi herceg szállása a palota keleti részébe került.
Changdeokgung főbb együttesei:
Injeong-jeon: trónterem; itt zajlott a miniszterek kihallgatása, az idegen delegáció fogadása, a koronázási szertartás.
Seonjeong-jeon: Ez az egyetlen építmény, aminek kék teteje van. Ez az anyag nagyon sokba kerül, ennek ellenére az 1612-es felújításkor Gwanghae herceg mégis ilyen tetőt rendelt.
Huijeong-dang: a király rezidenciája, háló- és munkahelye
Daejo-jeon: a királynő rezidenciája.
Nakseon-jae:
A trónteremig 3 kapu vezet. Az első két kapu között híd áll. A harmadik kapu a főkapu (Donhwamun). Ünnepi alkalmakkor használták. Két szintes fa kapuzat a szerkezete. Az alsó rész az átjárásra szolgál, míg a felső szinten őrjáratot tartottak.
Meg kell említeni Biwont a Titkos kertet, amit Taejong király hozott létre. A titok csak abban rejlik, hogy a királyi családon kívül más nem tehette be ide a lábát. Itt tanultak a királyok, hercegek, itt vadásztak (akkor még akár tigrisre,leopárdra is), íjászkodtak, harcművészetet gyakoroltak. Itt helyezkedik el a Juhamnu, egy kétszintes épület. Az első szinten helyezkedett el a királyi könyvtár, a másodikon pedig az olvasóterem. Az épület közelében egy kis kapu található a következő felirattal: „A hal nem élhet víz nélkül”, ami arra figyelmeztette az uralkodót, hogy törődjön népével. A déli részén a Bullomun kapu található, ami pedig a királynak kíván hosszú életet. Az „örök fiatalság kapuja”, ugyanis, ha illetéktelen lépett be a kertbe az biztos lehetett benne, hogy kivégzik. A kertben gyakoriak a többszáz éves fák is. Augusztusban, vagyis abban az időben amikor mi jártunk arra, a fákon élő kabócáktól (memi-매미) zsong nem csak a park, hanem az egész város. A főkapu előtt ma 8 fa áll. A fák átlagosan 300-400 évesek, és a kínai tudományok szellemét képviselik. Ezek közül az egyik 750 éves boróka, egy 600 éves kínai egres, egy másik pedig egy 400 éves eperfa. Ezutóbbit selyemhernyók etetésére használták.
A királynő, hogy jó példával járjon elő népének, selyemhernyót tenyésztett a palota kertjében. A király feladata a rizstermesztés volt, amit aztán tető lefedésére használtak fel.
A palota egészét padlófűtés jellemzi. A különböző negyedekben nagy köveket is láthatunk, amik a királyi család számára biztosítottak szerencsét.
A tetőkön kis figurák sorakoznak, amik a gonosz szellemek ellen védenek. Mindig páratlanul fordulnak elő, minél több van belőle, annál inkább növekszik az adott épület fontossága. Még érdekességként megemlíthető, hogy sokszor a kéményt nem az épületben, vagy amellett, hanem a kőkerítéshez vezették el.
A falak szó szerint papírvékonyak voltak. Üveget nem használtak, az ablakkeretet rizspapírral töltötték ki.
