Második turistás napunkon egy azért a körülményekhez képest elég drága (elvégre is nem a Holdra vettünk jegyet) DMZ-s kiránduláson vettünk részt szervezett keretek között. Suwonból át kellett vergődnünk a városon, hogy 8-kor elindulhassunk buszunkkal a demilitarizált övezet felé. Már 7-re a központban voltunk. Csak át kellett volna szállnunk egy metróállomásnyit, de mivelhogy még bőven volt egy óránk, gondoltuk legyalogoljuk az 500 m-es távot. Ez hamar meg is lett volna, ha kétszer is nem rossz irányba indulunk. Mert bizony az utcanevek általában nincsenek kiírva, így nehéz a tájékozódás. Lényeg, hogy majdnem elkéstünk a nagy városnézésben, de aztán a metró és az átszállás mellett döntöttünk, így némi kérdezősködés után meg is találtuk a felénk magasodó Lotte Hotelt, ahonnét buszunk indult. Természetesen épületen belül is adódtak nehézségeink, ugyanis a találkozó a 6.emeleten lett volna, a lift, amibe szálltunk viszont csak az 5.-ig illetve a 20.-tól felfelé lévő emeletekre szállított. Később azt is megtanultuk, hogy nem minden lift áll meg minden emeleten.

Egy kedves, fiatal kísérőt kaptunk magunk mellé, aki az egy órás út alatt a DMZ-vel kapcsolatos történetekkel szórakoztatott minket. Itt megjegyezném, hogy szemben a hiedelemmel: sok koreai nagyon is jól beszél angolul. Ez kísérőnkre is vonatkozott. (Úgy látszik, hogy csak a koreai filmekben szereplő színészeknek van furcsa akcentusuk-de az is lehet, hogy valójában nem is tudnak angolul J)

Ezeket az ismert és kevésbé ismert történeteket, valamint a kombinált túra eseményeit próbálom a következőkben átadni.

A remény szalagjai

A határ kb. egy óra buszozásra húzódik Dél-Korea fővárosától, így nem csoda, ha északi testvére alagutakat fúrva, vagy vízben úszva próbálja áthidalni ezt a kb. 50 km-es távolságot. Mivel az út mellett húzódó Imjin folyóból már nem egyszer húztak ki (a holttesteken kívül) észak-koreai kémeket, ezért annak hossza szögesdróttal és őrtornyokkal van körbevéve.

Buszutunk során vezetőnk elmondja: „ Az 1953-as fegyverszüneti megállapodás során a 38.szélességi foktól mind Dél-, mind Észak-Koreának 2 km-re kellett  visszalépnie. (Állítólag  a folyamatos kerítésjavítások során a határok egyre „közelednek” egymáshoz, így ha másképp nem is, de ilyen módon lehetséges, hogy hamarosan összeér a két ország.J) Ez a 4 km-es sáv sűrűn alá van aknásítva,így emberi lény immár több, mint 50 éve nem merészkedett erre a területre.(Néhány kivétellel)” Ha Koreában létezik érintetlen természet (mert sokszor kétségeim vannak etéren), akkor az itt megtalálható. Nem régen olvastam is egy  cikket, miszerint Dél-Korea az UNESCO-hoz fordult, mert ezen a területen ökoturizmust szeretnének kiépíteni. Már csak Észak-Korea beleegyezésére várnak.  A DMZ előtt katonai sáv található. Itt többségében a katonai jelenléten kívül földművesek termesztenek rizst, valamint ginszenget.

A történelmi háttér mogyoróhéjban:

1945.aug.15-én Korea felszabadul a 36 éves japán megszállás alól. (Ez a Függetlenség Napja, amiről máig is megemlékeznek.) De hiába jön el a felszabadulás napja, a 38. szélességi foktól a szuperhatalmak (USA és a Szovjetunio) felosztják egymás között az országot, így az kettéválik. Északon egy szovjet barát kommunisa rezsimet juttatnak hatalomra (Kim Ir Szen a vezetője). Az Észak-Koreai kommunizmusnak köszönhetően hamarosan 5 millió koreai hagyja el otthonát,hogy délen visszanyerje szabadságát. 1950 nyarán Észak meglepetésszerű támadást mér Délre. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csapatokat küld, amelynek 90%-a amerikaiakból áll. 1950 novemberében Kína is beszáll a háborúba. Végül 1953. nyarán fegyverszünetre került sor, amely máig is tart.

A délre menekült koreaiak, minden Chusok (koreai hálaadás) napján Imjingak oltáránál gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek hátramaradt szeretteikről. Az oltár 1985-ben épült. Hét gránitkő áll a háttérben, amely az öt észak-koreai megyét valamint Kyonggi-do és Kangwon-do-t jelképezi.

Szintén ebben a városban található a híres gőzmozdony, amely Észak és Dél szétválását szimbolizálja. A mozdony a DMZ területén maradt, onnan hozták ide a koreai háborút követően, miután találat érte. Pyeongyang felé tartott, hogy hadianyagot vigyen. Jangdan állomáson semmisítették meg. Több mint 1020 golyólövedék érte.

Szabadság-híd: A koreai háborút követően itt cserélték ki a foglyokat, illetve a családegyesítések is itt zajlottak.  Az egyetlen híd, ami összeköti É- és D-Koreát.

Dora kilátó: 1986-ban épült. Az egyetlen hely, ahonnét É-Korea életterére rá lehet látni (hacsak nincsen köd). Látható Gaesong, É-Korea második legnagyobb városa és a Songaksan hegy is. Ezen kívül a propaganda falu: Kjongdong. A hely érdekessége, hogy a kilátónál sárga határvonal jelzi a fotózási zónát. Erről a vonalról éppenhogy nem lehet semmit sem látni.

Dorasan vasútállomás: A koreaiak alig várják, hogy Londonig vonatozhassanak (nekem a repülőút is éppen elég volt, pedig nem is Londonból mentem..). Egészen a határig fel is újították a vasúthálózatot. Az utolsó állomás Dorasan-nál van. A pályaudvar az Incheoni reptér stílusában épült. Elég bizarr látványt nyújt, ugyanis a hatalmas modern építmény teljesen üresen kong, akár egy szellemtanya. A kedves látogatók, viszont potom összegért jegyet válthatnak Észak-Korea fővárosáig! Mi is beszereztünk egy ilyet, és alig várjuk, hogy végre használhassuk is! Már csak ezért is: éljen az újraegyesítés! Komolyra fordítva a szót, Dél-Korea kereskedelmének nagy részét légi és tengeri úton bonyolítja le, ami igen költséges. Ezen sokat változtatna, ha vasút segítségével tudná import-exportját lebonyolítani, hiszen jóval olcsóbb lenne,mint légi és gyorsabb , mint tengeri úton.

Alagutak: Dél-Korea árgus szemekkel figyeli északi testvére minden tevékenységét (és viszont). Így történt, hogy jelző lyukakat fúrtak a kőzetbe, amiket vízzel telítettek. Mivel a víz elszivárgott az alagutat is megtalálták. Így fedezték fel a következő négy alagutat, viszont ezeken kívül még számos másikról van sejtésük. Az alagutak kemény gránitkőbe vannak vájva, amit dinamittal értek el. 2004 óta látogatható a 3.számú alagút. Természetesen nem lehet végigmenni az alagút teljes hosszán, hiszen másik vége ellenséges  területen húzódik. Észak-Korea természetesen tagadja, hogy az alagutakat ő  fúrta volna, bár ezek iránya és kiképzése éppen az ellenkezőjéről tanúskodik-magyarázta dél-koreai idegenvezetőnk.  (Aztán ki tudja. Lehet hogy az alagút másik felét Észak-Koreába látogató turistáknak mutogatják /mert ilyen is van/hasonló történettel, csak Észak-Korea javára.) Észak-Korea szerint viszont, ha mégis ők fúrták, akkor bizony szenet kerestek a gránithegységben, és ennek örömére néhány helyen be is kormozták az alagút falát. Az alagút fejfedővel látogatható (ami magasabb növésűeknek-mindenkinek, aki 150 cm felett szívja a levegőt-jól is jöhet, ugyanis az észak-koreaiak nem a nagy termetükről híresek)ugyanis gyakori jelenség a plafonról visszapattanó kobak.

2.sz. alagút: 1975-ben találtak rá. 50 mély, 2,2 m átmérőjű, 3,5 km hosszú. Ötször nagyobb, mint az 1. sz. alagút. 30.000 felfegyverzett katona tud átjutni rajta egy óra alatt.

4.sz. alagút: 1990 márc.-ban fedezték fel. A DMZ-n belül található. 1,7m magas,  145 m mély, 2052 m hosszú. Az északiak azt állítják ezt dél készítette.

3.sz.alagút: 1978 októberében fedezték fel. 2 m átmérőjű, 2 m magas, 1635 m hosszú. 3 kijárata van D-re. 30.000 fegyveres katona tud áthaladni rajta egy óra alatt.

1.sz. alagút: 1974.novemberben fedezték fel. 90 cm átmérőjű, 1,2 m magas. Az északiak ezt is a déliek művének tartják.

Meg kell még említenünk az Axe murder incidenst, amely a Joint Security Areaban (közös határövezetben) történt. 1976.augusztusában a dél-koreaiak egy ellenőrző és megfigyelőpont között lévő, kilátást akadályozó nyárfát akartak kivágni. Észak-Koreának ez nem tetszett, így felszólította őket, hogy fejezzék be. Ez nem történt meg, így baltákkal estek nekik, és két amerikai, valamint 4 koreai katonát öltek meg. Az esemény után szigorúan meghúzták a határokat a Joint Security Area-ban és többé senki sem léphette át a másik térfelét.

Panmungak: Az egyetlen hely, ahol Észak és Dél szemtől szemben találkozhat. Természetesen mindenki saját hazája biztonságában ülve, ugyanis a tárgyalásoknak helyt adó kék barakkban a határt a tárgyalóasztal nyújtja. Az épület két ajtóval rendelkezik. Egyik az egyik országra másik a másikra nyílik. Turisták csak mindenféle szabálynak eleget téve látogathatják. Ilyen pl. a dressing-code. Semmi rövid nadrág, szoknya, rövid ujjú ruha, katonai egyenruha, slampos öltözet. (Jó, ha találsz olyat,ami megfelel.) Ezt a katonák a területre való belépés előtt le is ellenőrzik. (Azért annyira nem véresen komoly a helyzet. A mi buszunkban is utazott rövid nadrágos lány, aki teljes nyugalomban  engedtek tovább.) Ügyelned kell, mit és hol fotózhatsz. Az épületet kiscsoportos módjára két oszlopba fejlődve lehet megközelíteni. (Egy kicsit úgy érzi az ember sok a hűhó..) A tárgyaló barakkban kb. 3 percet lehet eltölteni. A határt (50 cm-es) épületen kívül tilos átlépni. Épületen belül akármerre lehet császkálni, így én is elmondhatom, hogy jártam Észak-Koreában. Egyébként a kék barakkot az észak-koreaiak ugyanúgy mutogatják a turistáknak, mint déli társaik. Csak nem ugyanabban az időben. 

Turisták az észak-koreai oldalon. A képet persze nem én készítettem, hiszen én a déli oldalra "fizettem be". :). Itt tilos a határátlépés, még ha csak egy lépés is a túloldal. Az egyetlen út Kínán keresztül vezet Észak-Koreából. A Joint Security Area másik két látványossága a már említett nyárfa, illetve a Vissza nem térés hídja: a koreai háború után a foglyok cseréje itt zajlott le. Sok észak-koreai nem akart visszatérni. Az USA lehetőséget adott nekik a maradásra. Ha valaki a visszautat választotta, az többé nem jöhetett át a hídon.

Daeseong-dong falu (Szabadság falu)

230 földműves lakja. Saját azonosító számmal rendelkeznek, nem kell adót fizetniük, és nem is kötelesek sorkatonai szolgálatot vállalni. Ezzel szemben bizonyos szabályoknak kell eleget tenniük, mint pl. az éjszakai kijárási tilalom.

Tehén-hidas történet

A Hyundai alapítója (1947) eredetileg a későbbi Észak-Korea területéről származott. Létre akart hozni egy céget a későbbi Dél-Korea területén, de nem volt elég pénze. Éppen ezért az édesapja eladta a tehenét. Korea kettéválása után igyekezett a két fél gazdasági és családegyesítő tevékenységét támogatni. Minekután sikeres lett, hogy visszafizesse a kölcsönt, 1998-ban hidat építtetett („Az egyesítés hídja”), amin 1001 tehén vonult át Észak-Korea felé a helyiek élelmezésére. 

Számomra érdekességként hatott, hogy Észak-Korea legjelentősebb kereskedelmi partnere Kína mellett Dél-Korea. Mindemellett élelmiszercsomagot is küldenek észak felé, bár, amint azt vezetőnk mondta, ez nem sokat segít, ugyanis a szállítmány a katonákhoz jut. Az észak-koreai nők már 15 éves koruktól kezdve részt vehetnek katonai szolgálatban. További érdekesség: a minimum magasságot Észak-Koreában nem régen tovább csökkentették 137 cm-re. Az eddigi hírek szerint a katonai réteget nem érinti az éhínség. Viszont a folyamatos éhezés elégtelen fejlődést eredményez, ami a magasságban is tükröződik.

A határövezet tele volt fiatal katonával, akik kötelező két évüket töltötték le. Mindannyian aranyosak voltak, mosolyogtak, helloval és bye-al köszöntötték a turistákat, valamint fényképezkedtek az odalátogatókkal. Talán éppen ezért is, a túra során egyszer sem éreztem veszélyhelyzetben magamat, de még csak a feszültség sem volt tapintható a levegőben.  Eddig még minden turista egyben tette meg a hazautat. Ráadásul turisztikailag mind Dél, mind pedig Észak szépen felvirágoztatta az övezet.  Tény, hogy létezik a két ország közötti rossz viszony. Az is biztos, hogy Északon éhínség, szegénység, kínzások vannak. Szomorú, hogy egy ország a sztálinista múltban rekedt és nem képes ebből kiszakadni. Viszont ennek ellenére a határon zajló események számomra inkább színpadiasnak tűntek.  

Az újraegyesítéssel kapcsolatos vélemények megoszlanak Dél-Koreában. Sok fiatal, aki már a kettészakadt ország jobbik felébe született és északon rokonokkal sem rendelkezik nem szívesen fizetne magasabb adót csak azért, hogy északi testvérének jobb legyen. Ennek ellenére ezt a véleményt nem illik hangoztatni. A kormány számára mind kereskedelmi, szállítmányozási, mind nyersanyag szempontjából megéri, hogy törekvéseket tegyen az egységes Korea létrejöttéért. Véleményem szerint, amennyire az ázsiai, vagy szűkebben a koreai munkamorált és leleményességet megismertem (talán később erről is szó lesz), az ország néhány évtizeden belül felfejlesztené az északi részt is. A lakosság másik fele szintén tenni szeretne az északi állapotok ellen. Közéjük tartozott kísérőnk is, aki búcsúzásképpen arra kért minket, ha tehetjük, imádkozzunk értük.