Annak, aki nem tanult még egy távol-keleti nyelvet sem, sok meglepetést okozhat egy konfuciánus elveken alapuló társadalom nyelvének tanulási folyamata. Magát a nyelvet is csak akkor lehetséges elsajátítani, ha képesek vagyunk  az azt kialakító illetve használó társadalom szemén keresztül nézni a világot.  Aki kellő elszántságot érez ahhoz, hogy ilyen módon megismerkedjen egy a nyugati kultúrától merőben különböző világszemlélettel, a nyelvtanulás során „furcsaságok” sorozatával fog szembesülni.

A koreai nyelv esetében az első „furcsával” már a számok tanulásánál is találkozhatunk. Kétféle számnevet használnak: a sino-koreait, amelynek alapját a kínai számok képezik, és a koreait. A koreai számnevek megtanulása több nehézséget okoz előbbi társánál, mert kevesebb az azonos szavak ismétlődése, vagyis jóval több számnevet kell megtanulni. (Hogy ezt példával szemléltessem: kettő=tul ugyanakkor húsz=szümul; három=szet-harminc=máhün.) Kezdő diákok számára jó hír, hogy csak 100-ig használatosak a koreai számok.  Aki már mindkét féle elnevezést elsajátította számítson rá, hogy a számok terén sem ért véget a megpróbáltatások sora. Sejthető, hogy mind a koreai, mind pedig a sino-koreai elnevezésnek megvan a maga használati szabályrendszere. Így pl. a koreai idő megtanulása is felér egy agytornával. Itt ugyanis az órát koreai, a percet pedig sino-koreai elnevezéssel szokás a másik tudtára adni. Ha a korunk után érdeklődnek a koreai szám használatos (100 felett a két rendszer kombinálásával), hacsak nem valamiféle hivatalos ügyet bonyolítunk le  (pl.bírósági tárgyalás), mert akkor sino-koreai számot illik alkalmazni. Az évek és hónapok terén lehetőség van mindkét elnevezés használatára, viszont ehhez egyeztetni kell a használt év és hónap szóval, amelynek szintén van koreai és sino-koreai megfelelője.

Ahogy mélyebbre ásunk egyre kevésbé lepődünk meg bármin is. Így az sem csoda, ha a darabszámokra is sok-sok féle elnevezést használnak. Addig még mi is értjük, hogy egy tál leves, egy csésze kávé, egy szál virág, egy fürt szőlő, egy pár cipő, egy ív papír, egy fej káposzta, de a koreaiban még ennél is több variáns van. Így darabszámnál további különbségek tehetők ember/állat/tárgy/hajó/gép/ceruza között is.  Ezek mellett koreai számozás használatos kivétel egyes esetekben( pl. a kilóval való kifejezéskor).

Érdekességképpen megjegyzendő, hogy a számoknak nagy jelentőséget tulajdonítanak. A négyes kínai karakterekkel halált jelent. Így ezt a számot kerülik. Állítólag azok a lakások is, amelyek házszáma négyessel kezdődik olcsóbbak. Ezzel szemben az 1004-es szerencsés számnak tekinthető, ugyanis kiejtve a koreai angyal szót kapjuk.

De hogy ne csak a számokról legyen szó, nézzük meg mi a helyzet a nyelv egyéb területein. Ahogyan a japánban a koreaiban is többféle beszédstílus vagy nyelvi szint létezik. Ennek alapját a beszélő és a hallgató kapcsolata képezi. Sokszor egy nyugati számára virágnyelv-jellegűek a kommunikációk.  Már a beszélgetés első mondatában eldől a hierarchia. A ’70-es években 6 beszédszintet lehetett megkülönböztetni, amelyek száma idő közben az egyszerűbb formák javára 4 beszédszintre csökkent. A lelkes koreai drámanézők elsősorban már a legegyszerűbb formával, a félbeszéddel találkozhatnak, hacsak nem valamilyen jellegű kosztümös filmet néznek. Ahogyan más népeknél, itt is az egyház az a szerv, amely az ősibb tiszteleti formát még használja. És nagy valószínűséggel a kettészakadt Korea két különböző felében is másképpen alakul a beszédszintek használata, de erről egyelőre még nem sokat sikerült megtudnom. Amit a nyelviskolában elsőként megtanulhatunk, az a hivatalos forma, amely elsősorban hivatalokban és elméletileg vad idegenekkel, anyóssal, apóssal szemben használatos.  Egy beszélgetésben ügyelni kell arra, hogy kivel és kiről beszélsz. Ha pl. te vagy a takarító, a nagypapáddal beszélsz és a vállalat igazgatója a téma, ügyelned kell arra, hogy a nagypapa felé és az igazgató felé is kellő tisztelettel légy, ugyanakkor éreztesd, hogy te csak jelentéktelen apró lény vagy ebben az egész beszélgetésben. Nyelvtanilag nézve pl. ha egy diák ad egy könyvet a tanárnak, akkor az igét, általam elnevezve, „halálosan tiszteletteljes” formába kell átalakítani, illetve a személyes névmásra is van ennek megfelelő alak. Ha a tanár adja oda a diáknak a könyvet, akkor a tanár szóhoz egy tiszteleti ragot helyezünk (-kesza) (Lelkes történelmi sorozatrajongók már biztosan többször hallották az Ábámámá-kesza, vagy Kongdzsu-kesza kifejezést J), mivel csak nekem, pór halandó diáknak adja ide a könyvet, ezért a „halálosan tiszteletteljes” forma elmarad, viszont mivel a könyvet átvitt értelemben (a jobb érzékeltetés kedvéért) „Őszentsége halhatatlan keze” adja ide ezért az "ad" szó helyett annak tiszteletteljes formáját kell alkalmazni. Az embernek olyan érzése van, mintha ebben a formában a "nyújtá át" és az "odahajintja" egyszerre lenne jelen; átnyújtá, hiszen ő jelen helyzetben mindenek felett áll, vagyis csak nemes mozdulatok jellemzik, viszont ugyanakkor nekem, parányi kis pöttynek adja ide, amihez nem kellenek ünnepélyes keretek, vagyis leginkább odahajítja. Tehát itt nem tiszteleti végződést kap a szó, hanem egy egészen más szót kell alkalmazni. Ugyanígy megvan a „tiszteleti megfelelője” (magyar megfelelőkkel próbálom érzékeltetni) pl. az alszik-"álomra hajtá fejét", eszik-"fogyaszt", iszik-"fogyaszt" , van igének, mint ahogy pl. a ház, kor, étel főnévnek is. Magyarul: egy vállalati igazgatóval kapcsolatosan nem kérdezem meg, hogy csicsikált-e, kajált/megtömte-e a hasát, vagy a kérójában van-e.

Mindennek ellenére számomra eddig úgy tűnik, hogy a különféle beszédszintek között nagyfokú átmenet tapasztalható.  Az előbbi két beszédszinten kívül létezik még bizalmas-udvarias  beszédstílus és habár logikus lenne, hogy ez alapján van bizalmatlan-udvarias/bizalmatlan-udvariatlan/bizalmas-udvariatlan, a negyedik szintet a félbeszéd képviseli. Mindegyik beszédstílus hossza egyenesen arányos annak tiszteleti fokával. Így pl.: Nagyon szépen köszönöm/Köszönöm szépen/Köszönöm/Köszi-Kössz. Habár ilyen formában a magyar nyelvtan nem különböztet meg beszédszinteket, ennek ellenére, véleményem szerint, mégis jelen vannak, és habár történeti okokból ma már nem igen használatosak, mégis mindenki megérti, hogy ki-kivel szemben milyen alapszituációban használhatta/hatja. Pl. megszólításnál: nagyságos, méltóságos, kegyelmes, maga, kend,ön; a „mondani” ige többféle alkalmazása: mond, bátorkodik mondani, méltoztatik mondani. Ugyanakkor nekünk is vannak olyan szavaink, amelyeket csak a hivatalos életben használunk, mert hétköznapi vagy otthoni beszélgetésben furcsán néznének ránk : ilyen pl. szükségeltetik, felülvizsgálatra kerül, ételt fogyaszt, orvoslatra jogosult stb.. Éppen ezért annyira nem is lehetetlen belehelyezkednünk a beszédszinteken alapuló gondolkodásba. Így ez a bejegyzés sem elrettentésképpen született, hanem leginkább azt a célt szolgálja, hogy felhívja a figyelmet a távol-keleti, esetünkben a koreai nyelv sokszínűségére és bátorítson mindenkit, akiben érdeklődést váltott ki, egy izgalmas és szép "nyelvi utazásra". A tanulásba vetett lelkesedést pedig tovább fokozza a gyors eredményesség, a szavak helyes kiejtése ugyanis nem lehetetlen küldetés, a koreaiak pedig nagyon örülnek, ha a saját nyelvükön szólnak hozzájuk, bár akkor is megértik az embert, ha semmilyen közös nyelv nem áll rendelkezésre. :)

화이팅!